Barion Pixel

KoncertBooking: Egy új tanulmány szerint a zeneipar sínyli meg a legjobban a világjárványt

lockdown - 2021.03.03

Egy új tanulmány szerint a zeneipar sínyli meg a legjobban a világjárványt

A GESAC több európai kulturális szervezettel együtt publikálta a „Rebuilding Europe” című tanulmányt, melyben a kulturális és kreatív ágazat helyzetét és jövőbeli lehetőségeit taglalja.

A 2014-es „A növekedés megteremtése” tanulmány folytatásaként az EY tanácsadó cég kiemeli a kulturális és kreatív ágazat jelentős gazdasági hatását: az EU GDP-jének 4,4%-át teszi ki (253 milliárd euró hozzáadott értékkel), 2019-ben csaknem 7,6 millió munkahelyet biztosított, ráadásul több bevételt hozott, mint a távközlés, a csúcstechnológia, a gyógyszeripar vagy az autóipar. Érdemes megjegyezni, hogy a KKI bevételei 2013 óta 17%-kal nőttek, ezen belül a zene az egyik leggyorsabban növekvő alágazat évente több mint 4%-os gyarapodással, 1,2 millió munkahellyel.

A forgalom 31%-ának elvesztésével (2019-hez képest mínusz 199 milliárd euró 2020-ban) a KKI az egyik legsúlyosabban érintett ágazat a járványhelyzetben: egy szinten van a légiközlekedéssel, jóval meghaladja a turizmus és autóipart veszteségeit. A live szektor került a legrosszabb helyzetbe, hiszen az elsők közt érintette a korlátozás és valószínűleg az utolsók közt jön a feloldása.

A tanulmány azt is előrevetíti, hogy az előadóművészet bevételei 90%-kal, a zenei bevételek pedig 76%-kal csökkenhettek 2020-ban. - Liveurope.eu

A válságtól legsúlyosabban szenvedő országok azok, ahol az live kulturális tevékenységek a nemzeti kulturális és kreatív gazdaság jelentős részét képviselik (pl. Közép- és Kelet-Európa, valamivel kisebb mértékben olyanok, mint Belgium, Hollandia, Franciaország és Szlovénia) – írja a Liveurope. A nehéz helyzetnek pedig még közel sincs vége: az előrejelzések szerint a válság hatásai 2025-ig érezhetők lehetnek az ágazat törékeny pénzügyi állapota miatt.

Elise Phagmia (a Liveurope koordinátora) elmondta: „A tanulmány megerősíti a pandémia kétségbeejtő hatásait a live szektorra, illetve az új tehetségek felfedezésére nézve. A Liveurope-nál kifejlesztett eszközeinkkel már felismertük a szektor főbb kihívásait, megcéloztuk azokat és előkészítettük a megoldásaikat. Azonnali cselekvésre szólítjuk fel az EU-t: tegye meg a megfelelő lépéseket Európa sokszínű kulturális és zenei ökoszisztémájának megőrzése érdekében.”

Címkék

Európa

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere