Barion Pixel

Összes Gyerekműsorok stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Gyerekműsorok stílusú előadó

Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina, aki az első Csillag születik műsor döntőse volt, két sikeres, felnőtteknek szóló album után döntött úgy, hogy dalaival ezentúl a gyerekeket szeretné szórakoztatni. A legkisebbeknek szóló lemezei – a 2013-ban megjelent Elfeledett mézescsók és a 2020-as Írország és Olvasváros – egyaránt kedvező fogadtatásra találtak: a zenei szakma mindkét albumot az Év Gyermek Albumának választotta és Fonogram-díjjal jutalmazta. Fruzsi az éneklés mellett óvodapedagógusként dolgozik, így élete fontos szereplői a gyerekek. Koncertjein egy derűs, interaktív utazásra hívja a kicsiket (és a gyermeklelkű felnőtteket): a nézőtér játszótérré változik, van közös táncolás és éneklés, Fruzsi bemutatja a legérdekesebb madarakat, bevezet a hangszerek különleges világába, énekel a horgászás rejtelmeiről, egy barkácsoló denevérről és egy meg nem értett légyről, megtanítja a pingvintáncot, és elmeséli azt is, mi mindenre jó a hepperedeppe-heppendre varázsige…
Benedekffy Katalin
A Székelyföldről indult kultúrszoprán énekesnő elkápráztatja közönségét Európa számos országában és a tengerentúlon is.Számos hazai és külföldi színházzal dolgozott és dolgozik a mai napig együtt: többek között a Budapesti Operettszínházzal, a Debreceni Csokonai Színházzal, a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal, a Kolozsvári Magyar Operával,a Szegedi Nemzeti Színházzal, a bécsi Staatsoper-rel is koncertezett.Budapesten és vidéken egyaránt nagysikerű koncerteket ad, mint az opera, mind pedig az operett és nóta műfajában, mindemelette számos gyerekelőadást is tart hátrányos helyzetű és szorványban élő gyerekeknek.2003-ban megjelent „Csengettyű-Csengettyű” karácsonyi lemeze még abban az évben aranylemez lett.2013-ban művészetét és tehetségét „Mester és Tanítvány” díjjal jutalmazták. 2014-ben megkapta az Erdélyi Közösségi Élet Kiválósága díját.A Budapesti Fesztivál zenekarból valamint a bécsi Staatsoper zenészeibőlalakuló Lanner Kvartettel rendszeresen hangversenyezik, és 2018 ősszénmegjelent közös lemezük is "Tiszán innen Dunán túl" címmel.2018-ban Príma díjat vehetett át Zeneművészeti kategóriában. 2021- ben megjelent első könyve - Cd melléklettel Egy Csipetnyi Erdély-legendák mesék, ízek világa címmel
Mahó Andrea
” I am a huge fan of Andrea’s. She was wonderful a Christine in “The Phantom of the Opera” equally great in the entirely different role of Mary in “The Beautiful Game”. She is a major talent.” “Nagy rajongója vagyok Andreának. Csodálatos volt Christine-ként az Operaház Fantomjában és ugyanúgy nagyszerű egy teljesen eltérő szerepben, Mary-ként a Volt egyszer egy csapatban. Ő egy kiemelkedő tehetség.” (Andrew Lloyd Webber) 1979.02.21-én született Budapesten.2001-ben végzett Gór Nagy Mária színitanodájában.Azóta játszik, játszott: a Győri Nemzeti Színházban, a Budapesti Operettszínházban és a Madách Színházban, valamint a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban Főbb szerepei:A.L.Webber: Az operaház fantomja – ChristineA.L.Webber: Volt egyszer egy csapat – MaryPresgurvic: Rómeó és Júlia – JúliaBernstein: West Side Story – MariaSchönberg: Miss Saigon – KimMenken: Szépség és a Szörnyeteg – BelleSchönberg: Nyomorultak – CosetteKander – Ebb: Chicago – Roxy HartTolcsvay: Isten pénze – BelleKocsák: Anna Karenina – KittyVárkonyi: Egri Csillagok – ÉvaHuszka: Mária főhadnagy – MáriaHuszka: Lili bárónő – LiliZerkovitz: Csókos asszony – Pünkösdi KatóLehár: A mosoly országa – MiKálmán: Marica grófnő – LizaÁbrahám: Bál a Savoyban – MadeleineTalcsvay: Mária Evangéliuma – MáriaMolnár: Liliom – LujzaJane Austin: Büszkeség és balítélet – JaneCollodi – Litvai: Pinokkió – PinokkióElton- Rice: Aida – AidaEsemann: Fekete Péter – ClaireSherman, Travers: Mary Poppins – Mary CD: Az operaház fantomja (2003)Volt egyszer egy csapat (2005)Más lesz a holnap – szóló (2007)Jó reggelt napfény – szóló (2008)Mit tehetnék érted – szóló (2012) Díjak, elismerések: eMeRton-díj az év musical-énekese (2003)Artisjus-díj, a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett tevékenységért (2007) Jászai Mari-díj (2020)
Bodnár Attila és Pap Rita
Bodnár Attila - Pap Rita előadóművész-dalszerző-hanglemezkiadó-producer házaspár Rita és Attila 36 éve tartoznak egymáshoz, házasságukban egy 28 éves fiú, Krisztián és egy 27 éves lány Fanni-Barbara született. Saját vállalkozásban vezetik cégüket, ami hanglemezkiadással, műsorszervezéssel, rendezéssel foglalkozik, valamint műsorkészítéssel Rádió és TV számára. Az előadóművész dalszerző-házaspár a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége hivatalos hanglemez eladási sikerlisták évenkénti összesítése szerint folyamatosan 5 évben volt a legsikeresebb előadóművész, eladott példányszámú hanglemezei alapján. Ezek alapján talán minden idők legsikeresebb popénekes-dalszerző-szövegíró-hanglemezkiadó-producer házaspárosának mondhatók Magyarországon mivel ezt az eredményt ebben a formációban és kategóriában más nem érte el . Mindketten hivatásos „A" kategóriás énekesek, akik a Magyar Rádió énekstúdiójába nyertek felvételt és végezték tanulmányaikat. Saját maguk írják dalaikat. Mostanáig kb. 35 albumuk jelent meg, többszörös arany és platinalemezes előadók, zeneszerzők és szövegírók, akik nemzetközi és országos popfesztiválon előadói és közönségdíjat nyertek. Rita négy éves kora óta tánc, balett és ének tanulmányokat folytatott, koreográfusként is dolgozott, emellett angol , német és francia nyelv tanulásával hivatását is magasabb szintre emelte. Rita és Attila pályafutásuk során először a Magyar Rádió énekstúdiójában nyertek felvételt és tanultak, ezt elvégezve megszerezték az „A" kategóriájú minősítést és az ORI hivatásos előadóművészi engedélyét. Ezt követte számos Varietéprogram és fellépés a Magyar Rádió „Tessék Választani" és „Made in Hungary" Fesztiválokon és a környező országokban. Attila 1986-ban a Modern Hungária együttes megalapítója volt, nem csak mint énekes, hanem mint a dalok szerzője is. Ez az együttes 1988-ig platina és aranylemezeket ért el. Rita ez idő alatt számos szórakoztató műsort rendezett és koreografált, valamint maga is fellépett. 1986 óta nemcsak a privát életben, hanem művészi pályájukon is összetartoznak. 1988-ban Rita a Nemzetközi Interpop fesztivál legjobb előadója címet nyerte el. Ezután már saját hanglemezkiadójuk által jelentették meg dalaikat. 1995-ben a Magyar Televízió Popfesztiválján a Közönség Díjat Ők kapták. 2002-ben a Magyar Televízióban egy országot járó és bemutató sorozatot indítottak „ Zenevarázs" címmel. Ez a program az ország legszebb és legnevezetesebb helyeire vitte el a nézőket. A „Zenevarázs" TV sorozatműsoruk nézői fogadtatásáról hivatalos országos közvélemény kutatást végzett a Szonda Ipsos eredménye 75%-os tetszési indexet ért el. Továbbá Rita és Attila német nyelvű területeken is dolgoznak . Jelenleg a TV2 Zenebutik csatornáján „Sztár Show - Bodnár Attila és Pap Rita műsora" és „Zenehajó- Bodnár Attila és Pap Rita műsora" címmel fut 2 zenei műsoruk. Rita és Attila minden korosztálynak énekelnek , hiszen pályafutásuk 36 éve alatt generációk ( mai 28 - 80 évesek ) nőttek fel dalaikon és szerették meg őket. Kezdve a Modern Hungária óriási sikerétől az akkori 10,20, 30, 40 éves rajongóival, akik mára a 45,50,60,70,80 éves korosztályt képezik. Ehhez párosul Rita kilencvenes évekbeli " gyereksereg " kedvelői mára 28 - 40, éves felnőtt emberek, családapák és anyák lettek, akik most a házaspár felnőtt dalait hallgatják. Továbbá az is megállapítható a videócsatornájuk és facebook oldaluk kb. 100000 követőiből, hogy ezek a 28-40 év körüli felnőttek a gyermekeiknek és unokáiknak is rendszeresen mutatják és a videóit, így a mai gyerekek közül is sokan megismerték Ritát. Mai fellépéseikkor a személyes kapcsolat alkalmával is tapasztalható, hogy "beérett" munkásságuk és a 36 éves ismertség végett nem csak a mai felnőtt 28- 80 éves generáció hanem a gyermekeik is így együtt a házaspárt szívükbe zárta a dalaikkal és több évtizedes emlékeikkel. ..jpg
Kicsi Gesztenye Klub - mini előadás
A jelenleg elérhető Gyermekprogramok széles palettáján teljesen új és rendkívüli érdeklődésre számot tartó programot kínálunk, melyben Kicsi Gesztenye Klub főhősei mesejátékban szórakoztatják a Gyermekeket! A 40 perces színpadi előadás egy mini mesemusical, melyben a Kicsi Gesztenye Klub széles körben ismert, roppant kedvelt dalai hangzanak el, melyeket rövid, szellemes prózai részek kötnek össze. A történet szerint a Klub főhőse, Liza elutazott, de a Klub 4 főszereplője, Gesztenye, Olly, Napsugár és Lufipofi együtt adják elő a dalokat, s az előadás egésze alatt interakcióra szólítják a Gyermekeket.A Kicsi Gesztenye Klub immáron -hazánkon kívül- 9 európai országban is óriási kedveltséget képvisel a nézők körében. A szellemes történetek mellett felcsendülő dalok Dobrády Ákos, eMeRTon díjas zeneszerző, előadó szerzeményei, a szövegek javarészét Várszegi Ákos és a számtalan irodalmi díjjal kitüntetett Szabó T. Anna jegyzik. A mini előadás kedvelséget eredményező jellemzői: - Magyarország legkedveltebb mesecsatornáján futó produkció, mellyel jelenleg csak a színházi előadások során találkozhatnak a Gyermekek. - zenés, vidám, a figyelmet folyamatosan lekötő, könnyed produkció - interakcióba vonja a Gyermekeket a mesejáték több pontján is, az előadás után fotózásra is lehetőséget biztosítunk - nem támaszt különleges technikai igényeket (lásd a csatolt rider-t), mégis látványos, mesés megjelenésű produkció kellékhasználattal, színpadi effekttel Riskadal Tavaszdal Buborék
DoggyAndi
Gamer, streamer, influenszer. 2013-ban töltöttem fel első Minecraftos videómat a YouTube csatornára a Doggyandi GamePlay-re. Az évek alatt több platformon is készítettem tartalmakat, főként Youtube-on, Twich-en, valamint a Facebookon. A Facebook hivatalos gaming partnere voltam 2019-2022-ig. Jellen pillanatban a követőim száma Youtube-on 360.000 az Instagramon követők 110.000 és a Facebookon 82.000. 2016 óta rendszeresen veszek részt közönségtalálkozókon.
Majorka -Major Eszter és barátai
Felejthetetlen koncertélmény gyerekeknekMajor Eszter felkapott és elismert dalszövegíró az Évszakok című, gyerekeknek szóló versesköteteinek sikere után úgy döntött, Dusík Gábor zeneszerző közreműködésével dalba önti legnépszerűbb sorait. A kortárs művek kicsiknek és nagyoknak, zenés versek, amelyek az ő életükről és világukról szólnak. A hiánypótló és a piacon egyedülálló gyereklemez válogatás ’Napraforgók’ címmel került a polcokra, melyet 2019-ben Fonogram-díjra jelöltek „az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele” kategóriában. Ezt a kedves és játékos anyagot viszi színpadra Major Eszter és barátai egy színvonalas, zenés produkcióban, ahol a koncert alatt nem csak izgalmas dalokat hallgathatnak és tanulhatnak a gyerekek, hanem a mesélővel, Major Eszterrel érdekes történeteket ismerhetnek meg a természetről, annak lakóiról, az évszakokról és az ünnepekről. A gyermekdalok egy mese részeiként jelennek meg egy olyan zenés előadásban, melynek alapjául irodalmi értéket képviselő versek állnak. Az élő zenekaros formáció 2019-ben alakult, Tarr Dávid, Winterverber Csaba és Lázár Tibor közreműködésével, hogy kicsik és nagyok együtt élvezhessék a szívmelengető, de mégis érdekfeszítő dalokat a koncerteken. A műsor sokszínűségéhez jól passzolnak a zenészek, hiszen mindannyian tapasztaltak és nyitottak: pop-rockot éppúgy játszottak már, mint folkot, world music-ot, jazzt vagy éppen elektronikus zenét. Major Eszter valamelyik dalszövegét már biztosan hallotta, aki figyelemmel kíséri a magyar popzenét: többek között olyan előadóknak írt az elmúlt húsz évben, mint Szekeres Adrien, a Hooligans, Bereczki Zoltán, Kökény Attila, Wolf Kati, Kocsis Tibor, Völgyesi Gabi. Az „Úgy szeress”, a „Keresem a lányt”, az Illúzió, a „Kerek egész” vagy az „Őrizd az álmod” című slágerekben és még vagy 200 dalban Eszter gondolatait énekelték el az énekesek. Ám mivel nem minden gondolat illik a popzenébe, így elfogadta a Napraforgó Kiadó felkérését az Évszakok című gyerekverses-kötetekre, melyekből egy nagylemeznyi dal is született. A versek megzenésítője Dusík Gábor, híres pozsonyi zeneszerző, akinek zenészként és zenei producerként több mint 40 lemez fűződik a nevéhez, musicalei nagy sikerrel futnak, és a birminghami Eurovíziós Fesztiválon az ő szerzeménye képviselte Szlovákiát.
Mikola Péter
Mikola Péter zenés játszótárs, a Zorka és Berci mesék írójának műsora 3-9 év között. Több mint 8000 alkalommal, szórakoztatta a nagyérdemű gyereksereget óvodáktól a Rádió Márványterméig, a Parlamenti Fenyőfaünnepségig. Jellemzően zenés játszótársnak nevezte őt a kritika, mert az apró nép nem csak énekel vele, de aktív (fő) szereplője, játszótársa az előadásainak. Pl.: jellemeket, foglakkozásokat, állatokat játszanak el a gyerekek, melyet filmzeneszerűen illusztrál a zene. Tréfás taps-iskola és mókás táncos, gyerekek és család életéről szóló dalok váltják egymást. Az előadás minőségi hangszerelése két elismert hangszerelő Rátonyi Róbert és Pejtsik Péter (többek között Havasi Balázs hangszerelője) tehetségét dicséri. A zenék aláfestik, inspirálják a színpadon és nézőtéren életre kelő játékokat, hangulatokat, bolondozásokat. Referencák: Parlamenti Fenyőfaünnepség, Rádió Márványterem Stúdió 11-el, Mese-villamos Bánky Györggyel, Kézdy Györggyel, Für Anikóval, Pogány Judittal, Disney, Danon, Coca-cola stb. road show-k Mikola Péter „játékkal-lélekkel” műsoraival és interaktív író-olvasó találkozóival szerez vidám perceket, maradandó élményt a gyerekeknek.
Dancs Annamari
Dancs Annamari a Budapesti Operettszínház vezető szólistája, nagysikerű darabok főszereplője. Kiemelkedő alakításai között van a Miss Saigon, az Ének az esőben, a Rebecca , a La Mancha lovagja, valamint a Csárdáskirálynő, a Marica Grófnő, a Lili Bárónő primadonna- és szubrettszerepei. Színházi feladatai mellett egy könnyűzenei múlttal rendelkező előadó,13 szólólemez, 5 műsoros DVD, 19 videoklip és 145 saját dal fűződik a nevéhez. Turnézott az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig, Indiától Izraelig. Színházi munkásságának elismeréseként Csillag- díjjal, Bársony Rózsi Emlékgyűrűvel, majd 2015-ben az Év Operettszínésze díjával tüntették ki.Dancs Annamari műsorában egyaránt megtalálható az operett, a musical, de akár a nosztalgia-táncdal feldolgozások és saját szerzeményei is, így minden korosztály számára bíztosítja a kikapcsolódást. Akár szólóban, akár partner társaságában mindig jó hangulatot varázsol az aktuális rendezvényen, fellépésen. Partnerei között van Laki Péter, valamint Kádár Szabolcs, mindketten a színházi világ népszerű táncos-komikusai. Műsorukban akrobatikus elemekkel színezett koreográfiákat is táncolnak, ezáltal még látványosabb a produkció. Annamari nemrég mutatta be “Mi leszel, ha nagy leszel?” c. gyerek-hanglemezét, ezáltal egy gyerekműsor is szerepel a repertoárjában. A 2-12 éves korosztályt nemcsak a saját gyerekdalaival, hanem a legismertebb Disney-mesék slágereivel is megörvendezteti az interaktív-játszós koncertjein. Nagyobb rendezvényekre, cégbulikra ajánljuk a Swingoperett produkciót, amelyben Annamari Bársony Bálint, Artisjus és Fonogram díjas szaxofonművész öttagú jazz-zenekarával új színt ad az operett-slágereknek. Új köntösben, táncos ritmusban szólalnak meg a sokak által annyira szeretett operettslágerek: a Te rongyos élet, Jaj, cica, Mi muzsikus lelkek, Egy dunaparti csónakházban, Vilja dal, Hétre ma várom, Legyen a Horváth kertben, Jöjjön ki Óbudára, Cintányéros cudar világ és megannyi sok más kedvenc. Úgy kell az egészet elképzelni, mintha ezeket a dalokat Frank Sinatra, Michael Bubblé vagy Robbie Williams zenekarával adnák elő. A különleges zenei élményt a Swingoperett produkció 4 szólistája , valamint az 5 tagú jazz-zenekara garantálja.
Brandnyúl
„Egy énekes és táncos óriás plüss nyúl, aki egy fantasztikus előadó. Magával ragadja a gyerekeket és szüleiket, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint fellépésein a gyerek tömeg és a MILLIÓS nézettségei YouTube csatornáján. A gyerekek imádják, igazi gyerek-slágergyáros. Fellépésein egy energiabomba, animátoraival úgy megtáncoltatják és énekeltetik a közönséget, hogy fül nem marad szárazon.Legtökéletesebb GYEREKMŰSORA egy falunapnak, fesztiválnak vagy akár egy óvodai gyereknapnak.”
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere