Barion Pixel

Összes DJ-k stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes DJ-k stílusú előadó

Dévényi Tibor
Kezdetben parodistának indult. Dévényi Tibor a 60-as években tűnt fel, a televízióban mint könnyűzenei riporter. Dévényi Tibor első magyar D.J.-ként a 70-es években lett ismert. Súlyos autóbalesete a 80-as évek végén egy rövid időre megtörte a karrierjét. Legismertebb televíziós műsora a Három kívánság volt, mely lehetőséget teremtett kamaszkorú gyermekek hogy találkozhassanak kedvenceikkel, sportolókkal, előadóművészekkel stb. Ismertté vált Tibi bácsi elintézi című műsorával is.
DJ DEKA & MISS CHRISSTYN
Pörgesd fel a hangulatot DJ Dekaés Miss Chrisstyn műsorával! DJ Deka produkciója Magyarországon kívül a környező országokban is jól ismert: több, mint 2 évtizede szórakoztatja a fiatalokat országhatáron belül és kívül. Maxilemezek egész sorát jelentette már meg DJ Deka, akinek YouTube-ra feltöltött videóklipjeit 5 milliónál is többen nézték meg. Miss Chrisstynnel járja az országot, hogy a lehető legtöbb rendezvény életét felpörgesse! Nemcsak a YouTube-on zenét hallgató fiatalok éneklik kívülről DJ Deka dalait, fellépései alkalmával magát a lemezlovast is meglepi, hogy korosztálytól függően a teljes közönség vele énekli a legnagyobb slágereit. Ráadásul nemcsak Magyarországon! Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában, Romániában is többször vendégszerepelt óriási sikerrel. Több, mint 2 évtizednyi lemezlovas tapasztalattal a háta mögött DJ Deka idén is Miss Chrisstynnel lép színpadra, aki a Sláger és Muzsika TV-ből is ismerős lehet. Egy igazán lendületes, vonzó és kellemes hangú énekesnő, aki DJ Dekával fellépéseik alkalmával mindent megtesznek, hogy emlékezetes estében részesítsék a közönséget .
Dj.Gringo
Pályámat a 70-es évek végén a disco műfaj igazi kibontakozása idején kezdtem Pécsett. Mivel mindig is érdekeltek a technikai újdonságok, ezért a híradástechnikai pályát választottam, ehhez társult a zene iránti rajongásom. A sors a kezemre játszott, megismerkedtem a város egyik leghíresebb lemezlovasával. Ő vitt bele a disco akkori igazi világába, tőle lestem el, évek alatt azokat a fortélyokat, amivel igazi hangulatot, és ezzel egy varázslatos élményt lehet nyújtani a közönségnek. 90-es évek elejétől egyre több alkalommal álltam kollégám mellé a pulthoz és saját blokkal szórakoztattam a nagyérdeműt. Egyenes út vezetett a saját műsor levezénylése felé. Átvettem a stafétabotot barátomtól és nyomdokain haladva számos élvezetes discot vezettem a város szórakozó helyein. (Olympia bár, Rózsakert, Mecsek cukrászda, Budapest Kertészeti Egyetem Klubja…..stb) Az esküvői rendezvények mellett céges és magánjellegű összejövetelek zenei produkciójának levezetése is szerepel repertoáromban (születésnap, házassági évforduló, leánybúcsú stb..)
DJ Lotters
A ’90-es és 2000-es évek RETRO SZTÁR DJ/Producere, a korszak hiteles képviselője. Saját dalaival Remixeivel fergeteges RETRO DISCO SHOW-val, valamint az elmúlt 30-év TOP Slágereivel és hamisítatlan Party/Fesztivál hangulattal várja a bulizni vágyó közönséget, korhatár nélkül!
K-OSZ DISCO
Év elejétől útjára indítottuk a “K-OSZ DISCO” elnevezésű országjáró dj show-nkat Kovács Kristóffal, hogy a klub és fesztivál színpadokat közösen egy látványos álomvilággá varázsolhassuk! Felváltott dj-zés mellett folyamatos speakekkel, hype-al, show elemekkel (konfetti ágyú, szikra, zászló, ajándék dobálás, molinó, egyedi színpad vizuál stb) húzzuk tetőfokára a buli hangulatát. A szett idő egy óra, amiben negyed órás stílusváltásokkal dolgoznánk: EDM magyar mainstream (új-régi) újvonalas hiphop, remixek világslágerek A korábbi sikeres együttműködéseinkre való tekintettel reméljük, hogy idén a “K-OSZ DISCO”-val is sok közös bekötésünk lehet!
MaNDiSCo DJ. TeaM
Apa és Fia - Zeneileg hitelesen - Két generáció a DJ. pultban Stílusos megjelenéssel, saját felsőkategóriás hang-, fény- és látványtechnikával rendelkezünk kis és közepes rendezvényekre. Fesztiválok, céges- és magán partyk, bálok és esküvők DJ-i, akár műsorvezetéssel vagy CM-ként is országosan. Stefano, az Apa · A középiskolás éveiben a kultúrházas és gimis bulikkal indult el a lemezlovasi karrierje. · Vizsgázott club DJ-ként, több, mint 30 éve főállású DJ-ként járja az országot · A retro zenék tapasztalt nagymestere. · Igazi showman, pillanatok alatt felismeri a közönség zenei hangulatváltozását, és ha szükséges, a mikrofont is megragadja a hangulat fokozására. Fabio, a junior · Több, mint egy évtizede a családi vállalkozásban ő a technika mágusa, DJ-ként napjaink trendi stílusainak, ill. a modern disco/club zenék mixere. · A hang- és fénytechnika programozója, kezelője. · A mixek készítője, a zenei anyagok szerkesztője és az informatikai dolgok megoldója.
Dj. Bobby
Dj. Bobby Retro Show (csakis az eredeti retro zenékkel, amiket mindenki ismer, és bulizik rá!) Falunapokra, városnapokra, fesztiválokra, bármilyen rendezvényre rendelhető, akár az egész rendezvényre is, másik fellépő előtt, vagy után, akár műsorvezetéssel is. Igény esetén felszereléssel is kérhető (külön megegyezés tárgya). Igazi közös bulizás a közönséget is bevonva, akik együtt éneklik a jobbnál-jobb retro slágereket.
Gabreal x LuiBig
Egészen különleges élményt garantál a Gabreal (Soós Gábor-hegedűművész) x LuiBig (Nagy Lajos - Dj) formáció. A klasszikus zenére jellemző magas szintű felkészültség, és az elektronikus zene pezsgése teszi egyedivé hangzásukat. Repertoárjukon a 80-as évek megunhatatlan sikereitől, a legnépszerűbb filmzenéken keresztül, egészen a legújabb slágerekig minden megtalálható, ami feledhetetlenné tud tenni egy céges rendezvényt, egy esküvőt, egy ünnepséget, vagy éppen egy rooftop party-t. Az A-ha, Ed Sheeran, Dua Lipa, David Guetta, Burak Yeter vagy Avicii megkerülhetetlen, ha jól akarod érezni magad. Írd meg kik a kedvenceid, vagy csak jelezd, milyen eseményre keresel produkciót, és bízd ránk magad. Garantáltan egyedülálló élményben lesz részed/részetek.
Dj. Mezriczky & Iváncsics Noémi
Dj. Mezriczky (Mezriczky Tamás) 2004 óta hivatalos lemezlovas.Első megjelenése is ekkor látott napvilágot egy Ákos feldolgozással Ilyenek voltunk címmel.A szerzemény sikeréről maga a szerző is elismerően vélekedett,bár mint elmondása szerint a dance stílus nem az ő világa.Ismert nevek készítettek remixet a dalból (Erős vs. Spigiboy,Peat Jr & Fernando),amely felkerült a Juventus Mix 8 zenei albumra.Számos hazai és külföldi (Szlovákia,Vajdaság) club vendégeként debütált már az évek alatt.Dj. szettjeit a 90es évek zenei világától egészen a napjaink zenéig vegyíti,,ahol szinte pillanatok alatt egy házibuliban találja magát az ember.2023-tól Iváncsics Noémivel (Leányfalu-i Szekér Színház tagja) kiegészülve alkotnak közös zenei produkciót,melynek zenei alapjait Szauter Nándor (Fernando) jegyzi.Repertoárjukban áthangszerelt feldolgozások jelennek meg,mellyel a siker garantált az ismert daloknak köszönhetően.
DJ Radnai
Radnai Péter, aki korábban az RTL-nél és a TV2-nél is nagy nézettségű műsorok producere, majd a Playboy főszerkesztője volt, jelenlegi televíziós munkái mellett DJ-ként is vállal fellépéseket és műsorvezetést. Zenei profil: a megrendelő igénye szerint és a közönség hangulata és életkora alapján: 70-es, 80-as, 90-es évek top slágerei, vagy a mai top hitek. DJ Radnai fellépéseinek igazi házibuli hangulata van, a retro daloktól a legnagyobb mai slágerekig szinte mindent játszik, amire garantáltan mindenki szívesen bulizik. Radnai Péter többször lépett fel a Sziget Fesztiválon, korábban a Balaton Soundon, a VOLT fesztiválon, a Campus Fesztiválon. Gyakran játszik budapesti és vidéki szállodák rendezvényein és skybarjaiban. Kedvelt fellépője céges rendezvényeknek, kongresszusoknak, esküvőknek, partiknak, születésnapoknak. Műsorvezetést is szívesen vállal magyar, angol és orosz nyelven.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere