Összes Egyéb stílus stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Egyéb stílus stílusú előadó

Dolly Plusssz
Magyarország rock and roll királynőjének új csapata: DOLLY PLUSSSZ Dolly a magyar könnyűzenei élet egyik ikonikus, meghatározó alakja, szinte az egyetlen olyan előadó, aki zenekarával (Hungária) 100.000 FIZETŐ néző előtt koncertezett 1995-ben az ország legnagyobb stadionjában, ezt a bravúrt azóta sem tudta tűlszárnyalni senki. 40 éves színpadi múlt, 40 album, több száz slágerlistás dal, melynek nemcsak előadója, hanem szerzője is volt. Legendás zenekarai: Hungária, Dolly Roll... és a legenda folytatódik: A Dolly Plusssz a hazai poptörténetben lényeges szerepet betöltő Dolly Roll megszűnése után 2017-ben alakult, majd 2018-ban újra formálódott, ekkor csatlakozott az együtteshez, a Megasztárból már jól ismert Palcsó Tomi. Jelenlegi felállás: Dolly- Palcsó Tamás- Michelisz Norman- Doba Dániel- Schüszler Ferenc- Susovich Szilárd- Gere Orsolya- Vincze Fruzsina-Neubrandt István Túl vannak már számos hazai és külföldi élő nagy koncertes fellépésen, 2019-ben az A38 hajón felléptek a Legendák akusztik sorozatában, a csapat tavaly ünnepelte 5. születésnapját.
Stahl Judit
Különleges ajánlat A magyar televíziózás egyik legnépszerűbb személyisége. Hitelessége és profizmusa megkérdőjelezhetetlen. Sikeres üzletasszony, akit 2015-ben a Forbes magazin a 8. legbefolyásosabb magyar nőnek választott. Receptjeiből egy ország süt-főz több mint két évtizede. Ám így is van még, amit csak kevesen tudnak róla. Többek közt, hogy Kepes Andrástól tanulta a képernyős ismereteket, rendezőként Cinecitta-ösztöndíjat nyert, jelenleg az év egyik részében Berlinben él, és bárhol, bármikor imád beszélgetni az emberekkel. Csak olyan felkéréseket vállal el, legyenek azok kicsik vagy nagyok, amelyeknek céljaival azonosulni tud. Akkor viszont boldogan, feltéve, hogy ideje megengedi. Munkák: - Közönségtalálkozó - Önálló motivációs előadás: A váltás titkai - Hogyan merd élni a legjobb életed? - Interaktív színpadi talk-show: 10 kérdés, amitől mindig féltél, hogy egyszer felteszik neked (meghívott vendéggel) - Helyi rendezvény műsorvezetése - Kulturális gálaműsor vezetése - Gasztronómiai rendezvény zsűrizés - Kerekasztal-beszélgetés moderálása
Kék és Narancssárga Produkció: REPUBLIC dalcirkusz c. élőkoncert Tóth Zoltán, egykori zenekaralapítóval
Tóth Zoltán /eredeti REPUBLIC alapítótag/ utódzenekara. A régi, legendás dalok eredeti, hű megszólalásban.Azon túl, hogy a kiváló csapat hallhatóan a jól ismert soundot hozza, itt köszön vissza az a hajdani önfeledt közönséghangulat is, ami annyira jellemző volt az egykori legendás zenekar koncertjein.(Tóth Z. a Republic együttes alapítótagja és szerző-hangszerelője egészen 2013-ig, a nagy formáció végéig.)A Kék és Narancssárga Produkció minden koncertje egyben közös tiszteletadás Bódi László Cipő emlékének.VIDEO
Gerák Andrea
Gerák Andrea első ízben ötéves korában lépett fel színpadon, majd néhány évvel később gyakran kapott szólószerepeket a Borsod, Avas, Bartók és Csepel néptáncegyüttesekben, énekesként és táncosként is. Sokéves külföldi lét után hazatérve nagy örömmel énekel újra az itthoni közönségnek. A többnyelvű, jellegzetes hangú énekesnő ír, cseh, balkáni vagy éppen svéd dalokkal közel 20 nyelven énekelve elröppenti hallgatóit más népekhez, de fő profiljaként magyar népdalokat ad elő, gyökereihez hűen. Hallható szólóénekesként, hagyományos népzenei kísérettel, illetve világzenei produkciókkal. SAJÁT FORMÁCIÓK Fililibi Projekt: Magyar és más népdalfeldolgozások, saját dalok hegedűre és két női énekhangra. Elmerengős, relaxáló, lélekemelő, de azért vidám is. 1-2 számtól 2x45 percig Ajánljuk: fesztiválok kisszínpadára, bensőségesebb programként, kiállításokra és egyéb művészeti rendezvényekre, klubokba leülős, hallgatós koncertként (bár előfordul, hogy táncra perdülnek egy-egy számunkra), exkluzív vacsorákra, gálákra, esküvői, búcsúztatási szertartásokra. Gerák Andrea és barátai: Hagyományos magyar népzene, 3-5 fős zenekar kiváló muzsikusokból. Külön kérésre táncbemutató 1-2 párral, illetve táncház is.
Simplicissimus Kamaraegyüttes
„A legvidámabb barokk”, a Simplicissimus Kamaraegyüttes egy 2012. április 30-i koncertet követően alakult meg. Az együttes azóta visszatérő vendége lett Budapest főbb hangversenytermeinek (Müpa, Óbudai Társaskör, Zenetudományi Intézet, Nádor-terem), kulturális közösségi tereinek (FUGA, Lumen, Szimpla Kert) és templomainak, illetve önálló hangversenysorozatot tartott a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A társulat fellépett a MüPa Régizene Fesztiválon, az Öt Templom Fesztiválon, a Palotanegyed Fesztiválon, illetve a Bach Mindenkinek fesztiválon, megfordult továbbá a Művészetek Völgyében és a Győri Barokk Esküvőn. Több alkalommal adott élő stúdiókoncertet a Tilos Rádióban. 2013-ban az Antré Fesztivál 1.0, 2015-ben a kolozsvári „IV. La Stravaganza Baroque Music Contest” díjazottja volt. Első önálló albumuk 2019-ben jelent meg, amelyet azóta továbbiak követtek. A Simplicissimus repertoárján elsősorban a 17. század második és a 18. század első felének kompozíciói szerepelnek. Az együttes rugalmas méretű és összeállítású, létszáma és hangszer-összeállítása mindig úgy alakul, ahogyan az előadásra kiválasztott zeneművek megkívánják – így volt már hangverseny három, de húsz közreműködővel is. A korhű hangszereken játszó ensemble célja az adott korszak hangzásvilágának és előadói stílusának restaurálásán túl azonban az is, hogy a zeneművek előadásukban hasonló revelációval hassanak, mint saját korukban. A névválasztással a formáció az 1600-as években élt német író és komponista, a magyar zenei életről is tudósító Daniel Speer előtt tiszteleg, aki Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus álnéven publikálta műveit. Azonban Speer is kölcsönözte a nevet H. J. Ch. von Grimmelshausen Der abenteuerliche Simplicissimus Teutsch című könyvéből. A harmincéves háború idején játszódó pikareszk regény főszereplője fél Európát bebarangolja és ezerféle kalandba keveredik. A kalandozás pedig a barokk Simplicissimus eme kései utódára is jellemző: az együttes egy-egy előadása nem más, mint egy korok, stílusrétegek – műzene, szórakoztató zene, népzene – és különböző nemzetek zenéi közötti nagy utazás. A Simplicissimus Kamaraegyüttes alapító művészeti vezetője Németh Zsombor.
Darlene Brown and the Wild Youngs
A Darlene Brown and the Wild Youngs legendás amerikai country/rockabilly és R&B énekesnők (Janis Martin, Wanda Jackson, Ruth Brown) munkásságát és színpadi örökségét mutatja be, megidézve az 50 es évek rock & roll hangulatát. Hajdu Bianka - ének, gitár Kovács Kornél - gitár Petrovits Attila - nagybőgő Christian Bruni - dob
LK Beat
Az LK Beat együttes 1998 alakult meg. Több ezer rendezvénnyel a hátunk mögött és ezek tapasztalataival, folyamatosan bővülő és frissülő repertoárral állunk mindig megrendelőink rendelkezésére. Koncert műsoraink között megtalálhatóak tematikus témák, mint például az ABBA Show, Rock Show és Mulató Show, de játszunk a Sláger Party kereteiben ismert dalokat az 1930-as évektől napjainkig. De koncert műsoraink a megrendelő igényei szerint alakíthatóak. A tagok tanult és világ színpadokat megjárt zenészek. Jelen formációban 2020-tól működik a zenekar.
Gabi&BobZé
Gabi&BobZé Énekes: Gabriella Karvák Gitár: BobZé Bob Zé, a duó gitárosa, az alagoasi „Pão-de-açúcar”-ban született. Brazília északkeleti részéből származik, magával hozza az onnan származó ritmusok örökségét, a szambát és a bossa novát. Autodidakta, multi-instrumentalista, a jazzt és a bluest a maga sajátos játékmódjában viseli. Gabi, a duó énekese, Vajdaságban született, az utóbbi 7-8 évben a brazil kultúra szinte teljes palettáját feltérképezte Budapesten. Az MPB műfajával sajátos módon került kapcsolatba: szamba táncórák közben elhangzott egy-egy dal, mely kíváncsivá tette, majd kutatásba lendült és így fedezte fel ezen zenei stílust. MPB (Musica Popular Brasilera) & Samba Az MPB" Brazíliában a kortárs középosztálybeli populáris zenét jelöli, kezdve egy generációval, amely 1965 körül alakult ki. Ez egy hibrid zene, amely először a bossa nova második generációjában keletkezett, amikor sok zeneszerző és előadó elfordult a jazzes kifinomultságtól, az eredeti stílus az örökségből származó feldolgozások felé. Az MPB a városi populáris zenét azonosítja – azaz elkülönül a folkorikustól, a hagyományostól vagy a vidékitől –, mégis széles körben meghatározott nemzeti irányultsággal rendelkezik, hogy megkülönböztesse a külföldi importtól és más, figyelembe vett új nemzeti formáktól. A mi duónk, olyan művészek dalainak feldolgozásait fogják demonstrálni, mint Vanessa da Mata, Tribalistas, Roberta Campost, valamint pár szamba dalt, mely közismert zenei stílus a világon.
KvattrOperett
Cs. Szabó Viktória2015-ben felvételizett a THÉBA Művészeti Akadémia színész szakára, ahol 2018-ban jelessel végzett. 2015-ben Andor Editnél kezdett énekelni és 2016 második felében Domonkos Zsuzsa, az Operettszínház Primadonnája lett az énekmestere. Az iskola által működtetett „A” színházban zenés illetve prózai előadásokban is gyakran játszott. Fellépett az Újszínházban, illetve budapesti és vidéki művelődési házakban. 2019-ben lehetősége adódott szerepelni a Szegedi Szabadtéri Színpadon a Titanic musicalben. 2021-ben egy gyermekelőadásban is kipróbálhatta magát és ugyan ebben az évben, Szerbiában, Topolyán játszott egy vendégelőadásban. Mindezek mellett vannak önálló műsorai, ahol általában musical, operett és régi örökzöldek szoktak felcsendülni. Fellép többek között galéria megnyitókon, ahol a legnagyobb örömmel énekli Edit Piaf csodálatos sanzonjait. Igyekszik mindig az alkalomnak megfelelő műfajt érvényesíteni. Az operettek mellett közel állnak a szívéhez Csongrádi Kata, Máté Péter vagy épp Zalatnay Sarolta slágerei. Kádár Szabolcs JánosA Budapesti Operettszínház stúdiójában, a Pesti Broadway Stúdióban végzett. Ezt követően az Operettszínház több musical és operett előadásának főbb szerepét bízta rá. Láthattak többek között a világhírű Rómeó és Júlia című előadásban, a Mágnás Miskában valamint a Lili bárónő, a Veled, Uram! rockopera vagy az Ördögölő Józsiás című rockoperett előadásokban is. Vidéki színházakban is többször megfordult már. Játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, de találkozhattak vele a Madách Színházban, az újjá alakult Király Színház vagy a Monarchia Operett társulatánál is. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának magánénekes növendéke. A színházon kívül szóló énekesi karrierjét is építi. Indult 2010- ben a legelső magyarországi X Faktorban, ahol a legjobb 24 énekes közzé jutott. Aztán pár éve megjelent első kislemeze Színfalak mögött címmel. A barátaival megálmodtak egy ének együttest a Super Troupers- t. Eleinte ABBA feldolgozásokat énekeltek, de mára már széles repertoár birtokosai. Oláh Csaba Chooby1994-ben elvégezte a Rock Színház stúdiójában Toldy Mária musical iskoláját, majd ’95-ben Csepregi Éva pop stúdiójának kurzusát is. Első nyilvános televíziós szereplése az 1993-as Pop rock fesztiválon volt zenekarával. 1996-ban a ,,Ki mit tud?” című műsor hozta meg az első sikert. Musical és táncdal kategóriában is eljutott a televíziós döntőig, és a táncdal kategória győztese lett. A verseny után több lemezkiadó is megkereste,’97, és ’98-ban énekelt különböző válogatáslemezekre is. 2000-ben saját albuma jelent meg: Táncolj a tűzzel címmel. A lemezt Végvári Ádámmal (Neoton) készítette. Fellépései során ismerkedett meg Straub Dezsővel, aki több zenés produkcióban is szerepeltette. 2021-ben jelent meg digitális formában a ,,Blaze Up Night: Best Of Oláh Csaba Chooby” albuma 32 saját dallal. A lemez elérhető minden jelentős internetes zenei platformon. Több zenés produkcióban is szerepelt, mint például a Dáridóban, a Magyar Televízió – slágertévé című műsorában, illetve az RTL és a Tv2 zenés műsoraiban, valamint színészként több színházi darabban, musicalben is találkozhattak vele. Széles repertoárja megmutatkozik mind a pop, a könnyűzene, az operett és musical műfajaiban is. ARTISJUS és az EJI – Előadóművészi Iroda tagja. OSZK előadói szakvizsgával és működési engedéllyel rendelkezik. Szkáli EdinaAz előadó művészethez való vonzalma már kiskorában megmutatkozott a különböző iskolai rendezvényeken, ahol szívesen mutatta meg ének- és tánctudását. Később a tánc került előtérbe, így az érettségi után Békéscsabán folytatta tanulmányait, így került közelebb a színház világához is. Békéscsaba mellett nagy tapasztalatszerzést jelentett számára a szombathelyi Weöres Sándor Színházban töltött próbafolyamat is. Ezt a színházi szférát felfedezve kezdett el az énekléssel és a színészettel is komolyabban foglalkozni. 2015-ben felvételt nyert a Táncművészeti Egyetem Társastánc szakára, valamint a Budapest Operettszínház Musical Együttesében kezdett el dolgozni. Tanulmányait a mai napig sem hagyta abba, hiszen a Táncmű alap- és mesterszakjának elvégzése után, jelenleg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Magánének szakán tanul. Mindeközben táncos kvalitása lehetőséget adott számára, hogy koreográfusként is kipróbálhassa magát különböző produkciókban, mint például Kerényi Miklós Gábor rendezésében látható Sissi, a magyar királyné Huszka-operettben vagy akár a debreceni Csokonai Színház Csárdáskirálynőjében. Ez utóbbiban pedig – egy beugrásnak köszönhetően – Stázi szerepébe is remekelhetett. A zenés színház iránti szeretete a mai napig elkíséri, amely leginkább az operett- és a musical műfajában mutatkozik meg számára, legyen szó akár drámai, akár primadonna vagy szubrett szerepekről.
Kegye János Pánsípművész
Kegye János zenei tanulmányait 8 évesen kezdte. Először zongorázni tanult, majd a gimnázium (Vörösmarty Gimnázium) alatt fuvolán, klarinéton, oboán és szaxofonon tanult. Elvégezte az OSZK zeneiskoláját, majd felvették a Jazz Konzervatóriumba is. 1974-től aktívan zenélt a Kisrákfogó együttesben, majd Panta Rhei (Debrecen) és a Hatszív (Békéscsaba) együttesekben szaxofonozott. A Spirál együttessel a Ki mit tud 3. helyezettje lett, majd ezt követte a Kati és a Kerek Perec, a Corvina, Piramis és az Edda együttes. Ezt követően az Anonymus együttessel és annak utódjával a Marathon Band-el, több külföldi koncert turnén vett részt. 1988-ban Németországban jelent meg első lemeze pánsípon mely aranylemez lett. Mai napig aktív koncertmuzsikus. Fő hangszere a Pánsíp lett.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere