Barion Pixel

Összes Alternatív rock stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Alternatív rock stílusú előadó

4S Street
2018.Februárjában jelent meg első daluk. Augusztus – VI. Siculus Fesztivál 1. helyezés November –Legszebb Erdélyi Magyar dal 1. helyezés December – Petőfi Rádió – Saját zenéd – A hónap felfedezett dala/legelső dalpremier. 2019. Január–A38 Nagyhall teltház – a Bagossy Brothers Company vendégeként (Petőfi TV felvétel a teljes koncertről) Ebben az évben több vendégszereplés (Bagossy BC, Honeybeast, Kelemen Kabátban) Elkezdték az együttműködést a DORKO Music-kal. Szeptember – megjelent az első nagylemez Fellegvár címmel Egyre erősödő rádiós jelenlét, a Petőfi Rádió mellett több vidéki rádió is elkezdte játszani a dalokat. 2020.2020-ban tervben volt egy országos tavaszi turné a Bagossy BC-val, aminek a pandémia vetett véget. Egy önálló A38 koncert, amelyre elkelt az összes Early Bird jegy és egy Petőfi Akusztik TV felvétel, de 2021-ben mindent pótolnak.
Európa Kiadó
Európa Kiadó // bio A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta meg, fogalmazta újra magát. Ezek lenyomatait őrzik a zenekar lemezei és lemezanyagai, a Love ’82, a Jó lesz ’84, a Popzene, a Szavaz rám, az Itt kísértünk – Love ’92, az Annak is kell, a …Valahol lenni…, és a Nincs kontroll. Az Európa Kiadó az idők során úgy tudott újra és újra megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működése független szellemiségét, valamint jelenidejűségét fennállása során végig következetesen megőrizte. Bár többgenerációs közönsége kívülről fújja az olyan klasszikusokat, mint a Romolj meg, a Küldj egy jelet, vagy a Mocskos idők, az Európa Kiadó különféle korszakai során egyszer sem vált a saját tribute-zenekarává - képes volt megőrizni az „itt és most” érzést. A zenekar több mint 30 éves fennállása alatt számos emblematikus felállásban működött, jelenleg Menyhárt Jenő mellett Bujdosó János, Kálmán András, Koroknay András és Gyenge Lajos a zenekar tagjai. 2020-ban rögzítette új lemezanyagát az együttes, Love2020 címen, ennek megjelenése végül átcsúszott 2021-re.
Üllői úti Fuck
Az Üllői úti Fuck egy 1988-ban alakult budapesti alternatív zenekar. Alapvetően gitár és szövegcentrikus zene. Stílusuk nehezen megfogható a punktól a sramliig sokféle műfajban utaznak. Szövegeik igen véleményesek, meglepőek, szövegviláguk egyszerre intim és botrányos. Eddig nyolc albumuk jelent meg, és egy országos slágerük mindennap hallható több rádió műsorán és bevásárló központban is. Fellelhetők kisebb kluboktól a falu és városnapokon keresztül fesztiválokig megtalálhatók.A legszomorúbb szerelmes dalokat ők játszák. Koncerjeiken óriási a hangulat és a születésszabályozás is reménytelen. Üvöltő erősítők, káprázatos srácok! Jó szórakozást
Orsovai Reni és a NENE
Barátság, székesfehérvár, érzelmi hálók. vihar, fakuló fény, megtalálás-elvesztés, kreált álmok és mély párbeszédek. együtt alkotnak az indie-dark pop világában, ahol az analog hangszereket, modern drum&bass hangzásvilággal ötvözik, hogy mindenki megtalálhassa saját történetét a zenéjükben. A “későre jár” című dalukkal A Dal 2020 top 4 produkciója közé juttatta őket, a dalt azóta is játssza több regionális rádió. bemutatkoztak már többek között az EFOTT-on és több meghatározó magyar klub mellett az A38 hajón is. a frontembert, Orsovai Renit a Petőfi Zenei díjra jelölték, mint az év női előadóját 2020-ban, majd 2022-ben részt vett a Sztárban Sztár show-műsorban.
Fatal Error
A Fatal Error zenekar 2011-es megalakulása óta keresztül-kasul bejárta az ország klubjait, valamint a hazai fesztiválok kis- és nagyszínpadait. A zenekar rajongótábora évről évre növekszik. Részt vettek A DAL 2019 és A DAL 2020 műsorokban mindkét alkalommal a döntőig menetelve, és országos ismertséget szerezve. A zenekar számos alkalommal megmutatkozott olyan színpadokon, mint a Budapest Park, a Barba Negra Track, VOLT Fesztivál, Sziget Fesztivál, vagy például a Campus Fesztivál nagyszínpada. A zenekar fő vonzereje az energia, amit az élő koncerteken a színpadról sugároz, emellett fontos, hogy a dalszövegek üzenete sokunk élményeihez és problémáihoz kapcsolódik. EDDIGI FŐBB ÁLLOMÁSOK: 2021 - A DAL 2021 EXTRAPRODUKCIÓ - MŰVIRÁGOK KARNEVÁLJA I-II. DUPLALEMEZ 2020 - A DAL 2020 MŰSOR - DÖNTŐ, 5. HELYEZÉS (NÉMA CÍMŰ DALUNKKAL) - PETŐFI RÁDIÓS ROTÁCIÓ A ZENEKAR 3 DALÁRA - PETŐFI AKUSZTIK KONCERT AZ A38 HAJÓN 2019 - A DAL 2019 MŰSOR - DÖNTŐ, 5. HELYEZÉS (KULCS CÍMŰ DALUNKKAL) - KONCERT A BUDAPEST PARKBAN A TANKCSAPDA VENDÉGEKÉNT - HALANDÓ NAGYLEMEZ 2017 - KISSZOBÁBÓL NAGYVILÁG NAGYLEMEZ, TELTHÁZAS LEMEZBEMUTATÓ 2016 - AZ ELSŐ KOMOLY FESZTIVÁLSZEZON (VOLT, EFOTT, FEZEN, CAMPUS, SZIN) - TURNÉ A TANKCSAPDA ELŐZENEKARAKÉNT 2015 - CSEH TAMÁS PROGRAM INDULÓ ZENEKARI TÁMOGATÁS - BÉRLET AZ ÉLETRE NAGYLEMEZ 2014 - DOBBANTÓ, ÉTER, ROXIGET ÉS SOPROCK TEHETSÉGKUTATÓ - I. HELY
Ullie
Az Ullie (ejtsd: ulli) zenekar 2020 nyarán alakult Kárpátalján hat fiatal zenészből. Az Ullie megnevezés alapvetően az énekesnő nevéből ered, hiszenez egyben az Ulyanna név rövidítése is. A tagok különböző zenei ízlésüket igyekeznek dalaikba eggyé szőni, így próbálva valami különlegeset, sajátosat alkotni a pop-rock stílusirányzat mentén. Fontos céljuknak tekintik, hogy Kárpátalján is kialakuljon magyar könnyűzenei élet. Jelenleg első lemezükön dolgoznak. Az Ullie zenekar alapítása a koronavírus idejére datálható, ugyanakkor kibontakozásukat nem gátolta a járványhelyzet. Haladásuk középpontjában akreatív folyamatok álltak, melyet ez idő alatt tudtak hasznosítani dalszerzés és próbák terén. Mindennek meglett az eredménye, hiszen 2020-ban a Peron Music Alapítvány által Kárpátalján életre hívott tehetségkutatón első helyezést ért el a zenekar. Ezzel egyidejűleg az Ullie énekesnője Ulyanna Donetskaya Újfalusi Gábor-díjat kapott, melyet egyetlen zenész kiemelkedő zenei tehetségéért kaphat meg. A tehetségkutató első helyezése által egyenes út vezetett az Öröm a zene tehetségkutató budapesti döntőjére, ahol a Kárpát-medence huszonhat legjobb zenekara között szerepeltek az A38 hajón. A zenekar tagjai ezt követően több koncertet is adtak Kárpátalján és Magyarországon, dalaikat játszották már kárpátaljai, magyarországi és kanadai rádióban egyaránt. Az orosz-ukrán háború meghatározó momentum a zenekar életében, hiszen szülőföldjüket elhagyni kényszerültek a tagok, ugyanakkor a zenélés iránti vágyuk változatlan. A kialakult helyzet okán működésüket Magyarországra helyezték át, személyes és zenei életüket itt építik újra. Anyaországi tartózkodásuk óta a közönség találkozhatott velük a Petőfi rádióban és TV-ben, valamint a Hajógyár szervezésében megvalósuló Kárpát-medencei Zeneipari Találkozón az A38 hajón, ahol Kárpátalját képviselhette a zenekar. Mindemellett a Bagossy Brothers Company és Rúzsa Magdi előzenekaraként valamint több erdélyi és magyarországi fesztivál fellépőjeként is szerepeltek.
HoldEső // a Holdviola tagjaival
A HOLDESŐ az utóbbi évtized egyik legnépszerűbb electro-folk zenekara, a Fonogram Magyar Zenei díjas HOLDVIOLA tagjaiból alakult új produkció, melyet annak énekesnője, társalapítója és zenésztársai hívtak életre. Céljuk, hogy a megszokott magas színvonalon, új lendülettel és inspirációkkal vigyék tovább az egykori sikercsapat évtizedes zenei örökségét, melyet hazai és nemzetközi elismerések, díjak, slágerlistás dalok és mintegy 400 élő előadás fémjelez. A népdalokat mai hangzásvilággal összetéveszthetetlen stílusban ötvöző zenekar élő előadásai egyedülálló zenei és látványélményt nyújtanak a közönségnek. Műsoraikban megtalálható mindaz, ami a produkciót az igényes rendezvények egyik legkedveltebb fellépőjévé teszi: a magyar népdalkincsen alapuló nemzetközi színvonalú zene és előadás, valamint az ehhez illeszkedő, aprólékosan kidolgozott látvány és tánc (a megrendelt műsortípus és technikai feltételek függvényében). A modern hangzású, igényes hangszerelésű dalok, a páratlanul gazdag és értékes magyar népdalkincs gyöngyszemeit a ma embere számára is könnyebben befogadhatóvá és élvezhetővé teszik. Az ismerős dallamok, az érzelemgazdag, dinamikus előadás minden korosztály számára kellemes élmény, még ha először találkoznak is a zenekar műsorával. A koncerteken a legkedveltebb Holdviola dalok is felcsendülnek, mint például a „Bánat utca”, az Erdő, erdő, a „Tavaszi szél” vagy a „Ha te tudnád”. Az előadás bármilyen méretű fesztivál, kulturális rendezvény, ünnepi műsor számára kiváló választás.
Belmondo
A Belmondo zenekar elsősorban koncertzenekar, a megalakulás óta eltelt 15 év alatt évről évre növelték élő fellépéseik számát. Előadásaikon garantált a jó hangulatú élcelődés, a gegek és fricskák, szövegeik egyszerre elgondolkodtatóak és humorral fűszerezve tartanak tükröt a közönségnek. A zenekar fő profilja a 7 lemezükről válogatott saját dalokból álló koncert (melynek gerincét a közismert - Belmondo dalok alkotják: Mikor, Lesz volt van, Szabadon, Rocksztár, Szabadon…, valamint a legutóbbi lemez beharangozó dala a ’Látja, milyen bátor’. BELMONDO PLAYS BEATLES címmel szívesen adnak olyan műsort is, melyben ikonikus zenei kedvencük, a Beatles számainak harapósabb átdolgozásai adják a műsor javát. A Belmondo koncerteken a bulihangulat és a beat-rock garantált! Idén a zenekar 15 éves jubileumát ünnepli, melyet új lemezzel koronáz meg. Zenekari tagok: Czutor Zoltán – ének, gitár Szabó László – vokál, gitár Paczári Viktor – basszusgitár Reggel Ferenc – dob
shaggy x Goldyrous
Számunkra a művészet a túlélés módja. Zenénk szívhez szóló szövegek és innovatív produkció keveréke, melynek célja, hogy mélyen kapcsolódjon közönségünkhöz. 76
Felleng
A Fellengről röviden tömören: védett eredetű, minőségi, friss, lendületes pop-rock zenekar, 75% Dávid, 25% Bálint színpadraállási rátával. A 2020-ban alakult együttessel már túl vagyunk egy nagylemezen és egy EP-n, illetve legújabb anyagunkról folyamatosan mutatjuk be újabbnál újabb szerzeményeinket. Magyar nyelvű dalainkkal célunk, hogy ne csak problémákat vessünk fel, hanem azokra megoldást találjunk, vagy elinduljunk a megfejtés felé. Korábban találkozni lehetett velünk a budapesti BelFeszten, a Barba Negrában, a Fish!, a Fatal Error, esetleg a Mehringer előzenekaraként is országszerte, illetve legutóbb a brit LEAP zenekar előtt, az A38-on.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere