Összes Folk stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Folk stílusú előadó

Csík János és a Mezzo
Sajátos jó hangulatú koncertélményt ígér Csík János és a Mezzo zenekar. Friss, lendületes előadásukban a magyar népzenével együtt szólalnak meg a szórakoztató jó hangulatú jazz ízű dallamok, olyan zenészek tolmácsolásában, akik közül ki a népzenéhez, ki pedig a jazz muzsikához áll közelebb. A dalok - ahogy Csík Jánostól megszokhattuk-precízen összeállított elegye a különböző stílusoknak, szerethetően megidézve régi és új zenéket, újra gondolva azokat. Éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős.
Ocho Macho
Az Ocho Macho zenekar lassan 20 éve meghatározó és egyben hiánypótló szerepet tölt be a hazai zenei szcénában. A kőszegi-szombathelyi gyökerekkel rendelkező „nyolc macsó” az ország elsőszámú hangulatfelelőse, a fesztivál- és klubélet megkerülhetetlen szereplője, a városi rendezvények népszerű fellépője. Nagyszabású, élő koncertjeik rendszerint hatalmas tömegeket mozgatnak meg, ahol az önfeledt szórakozásé és a felejthetetlen zenei élményé a főszerep. Olyan nagysikerű slágerek fűződnek a banda nevéhez, mint a YouTube-on már 32 milliós nézettségű „Jó nekem”, a szintén közönségkedvenc „El Mundo Fantástico”, a Kowalsky közreműködésével készült „Képzeld el másképp”, és még sorolhatnánk. A srácok lételeme az alkotás, így közönségük sosem marad friss felvételek nélkül. Egyedi hangzásvilágának köszönhetően minden Ocho szám igazi unikum, melynek titka a különböző műfajok fúziójában rejlik: a reggae, a ska, a punk és a latin zene találkozása felejthetetlen összhatást alkotnak. A háromszoros platinalemezes, Fonogram-jelölt Ocho Macho életében a 2015-ös év mérföldkőnek számított, hiszen a „Nagy-Szín-Pad!” tehetségkutató nyerteseként lehetőséget kaptak többek között a VOLT és a SZIGET Fesztivál nagyszínpadán is fellépni – utóbbin Robbie Willams előtt. Majd 2016-ban ők képviselték hazánkat a 30. Eurosonic Fesztiválon Hollandiában, ahol szintén óriási sikert arattak. A legnagyobb elismerést számukra mégiscsak az a hatalmas szeretet jelenti, amit a hűséges hazai és határon túli közönségüktől kapnak.
Magyar Rhapsody Projekt
Magyar Rhapsody Projekt - Levédia Bársony Bálint Artisjus - Fonogram díjas szaxofonművész, zeneszerző által vezetett zenekar nagy magyar klasszikus zeneszerzők ismert műveit és népdal gyűjtéseit dolgozza fel, modern és ősi magyar hangszereken előadva, világzenei megszólalásban. A projekt számos hazai és nemzetközi sikeres koncerten mutatta már be többek között Bartók, Kodály, Liszt, Erkel, Farkas Ferenc vagy éppen Weiner Leó műveit, egy egészen új zenei nyelvezetben. Alkalmas ültetett, kulturális rendezvény műsoraként, és fesztiválkoncert előadásként is, akár néptáncosokkal kiegészülve.
HoldEső
A HOLDESŐ az utóbbi évtized egyik legnépszerűbb electro-folk zenekara, a Fonogram Magyar Zenei díjas HOLDVIOLA tagjaiból alakult új produkció, melyet annak énekesnője, társalapítója és zenésztársai hívtak életre. Céljuk, hogy a megszokott magas színvonalon, új lendülettel és inspirációkkal vigyék tovább az egykori sikercsapat évtizedes zenei örökségét, melyet hazai és nemzetközi elismerések, díjak, slágerlistás dalok és mintegy 400 élő előadás fémjelez. A népdalokat mai hangzásvilággal összetéveszthetetlen stílusban ötvöző zenekar élő előadásai egyedülálló zenei és látványélményt nyújtanak a közönségnek. Műsoraikban megtalálható mindaz, ami a produkciót az igényes rendezvények egyik legkedveltebb fellépőjévé teszi: a magyar népdalkincsen alapuló nemzetközi színvonalú zene és előadás, valamint az ehhez illeszkedő, aprólékosan kidolgozott látvány és tánc (a megrendelt műsortípus és technikai feltételek függvényében). A modern hangzású, igényes hangszerelésű dalok, a páratlanul gazdag és értékes magyar népdalkincs gyöngyszemeit a ma embere számára is könnyebben befogadhatóvá és élvezhetővé teszik. Az ismerős dallamok, az érzelemgazdag, dinamikus előadás minden korosztály számára kellemes élmény, még ha először találkoznak is a zenekar műsorával. A koncerteken a legkedveltebb Holdviola dalok is felcsendülnek, mint például a „Bánat utca”, az Erdő, erdő, a „Tavaszi szél” vagy a „Ha te tudnád”. Az előadás bármilyen méretű fesztivál, kulturális rendezvény, ünnepi műsor számára kiváló választás.
Látkór
A Látkór a 2010-es évek hajnalán alakult underground rapcsapat reinkarnációja. 99 a világot zsigerekig boncolgató szövegei alá egy 11 fős rap orchestra húzza a klasszikus,blues,folk,balkán,soul,reggae elemekbben lubickoló kemény rappes alapokat.
Gerák Andrea
Gerák Andrea első ízben ötéves korában lépett fel színpadon, majd néhány évvel később gyakran kapott szólószerepeket a Borsod, Avas, Bartók és Csepel néptáncegyüttesekben, énekesként és táncosként is. Sokéves külföldi lét után hazatérve nagy örömmel énekel újra az itthoni közönségnek. A többnyelvű, jellegzetes hangú énekesnő ír, cseh, balkáni vagy éppen svéd dalokkal közel 20 nyelven énekelve elröppenti hallgatóit más népekhez, de fő profiljaként magyar népdalokat ad elő, gyökereihez hűen. Hallható szólóénekesként, hagyományos népzenei kísérettel, illetve világzenei produkciókkal. SAJÁT FORMÁCIÓK Fililibi Projekt: Magyar és más népdalfeldolgozások, saját dalok hegedűre és két női énekhangra. Elmerengős, relaxáló, lélekemelő, de azért vidám is. 1-2 számtól 2x45 percig Ajánljuk: fesztiválok kisszínpadára, bensőségesebb programként, kiállításokra és egyéb művészeti rendezvényekre, klubokba leülős, hallgatós koncertként (bár előfordul, hogy táncra perdülnek egy-egy számunkra), exkluzív vacsorákra, gálákra, esküvői, búcsúztatási szertartásokra. Gerák Andrea és barátai: Hagyományos magyar népzene, 3-5 fős zenekar kiváló muzsikusokból. Külön kérésre táncbemutató 1-2 párral, illetve táncház is.
Jáger Kinga (Janga)
Sziasztok!Jáger Kinga vagyok.Már az óvodában is felfigyeltek arra, hogy mennyire szeretek énekelni, és sokat szerepeltettek a rendezvényeken. Ez az általános iskolában erősödött, és édesapám is elkezdett velem otthon foglalkozni. Az ő zenei és informatikai felkészültségével készítettünk amatőr zenei feldolgozásokat. Első színpadi fellépésem egy nagybajomi falunapi rendezvényen volt 9 éves koromban.Az általános iskolai énektanárom javaslatára kezdtem el népzenével foglalkozni, amelynek eredményeképpen többször eljutottam népdaléneklő versenyek országos fordulóira, ahol pl. 11 évesen ezüst fokozatot szereztem. 12 évesen az Eurovíziós dalverseny döntőiben elhangzott dalokat dolgoztunk fel, amelyek közül a szerb dalhoz amatőr klipet is készítettünk. Ez utóbbival neveztünk a hvg.hu által működtetett országos GoldenBlokk Klipszemlére, amelyen második helyezést és közönségdíjat nyertünk.A következő évben is folytatódott az Eurovíziós dalok feldolgozása, és ekkor (2008 májusában) neveztünk a dalversenyt muködtető EBU-UER által a Szerbiában megrendezett dalversenyre kiírt amatőr klipversenyre, amelyet megnyertünk. Ugyanezen évben előtérbe került a szimfonikus metal irányzat, és a Nightwish együttes dalait magyarosítottuk (pl. Sleeping Sun – Alvó nap), amellyel hazai zenész-körökben nagy elismerést vívtunk ki. Utóbbinak köszönhetjük, hogy 2008 telén főszerepet énekelhettem egy készülő musical dalaiban Torres Danival is, 2009 tavaszán pedig felkérést kaptam az elektronikus etno zenét játszó, népszerű Balkan Fanatik együttestől, hogy a Ha te tudnád (Love Gone Wrong) címu dalában énekeljem el a népdal-betétet. A dal szép számú nézettséget ért el a Youtube-on, azóta is sokszor játsszák a hazai rádió és televíziós csatornák, a Petofi rádión is sokáig a slágerlista elején állt. 2009 tavaszán sikerült a Grund Klubhálózat által szervezett Sztárpalánta Országos Tehetségkutató Versenyen arany fokozatot szereznem könnyűzene kategóriában. Ez utóbbira azért is büszke vagyok, mert a zsűri elnöke a zenei körökben elismert és népszerű Pély Barnabás volt. Az ezt követő két évben is sok ismert dalt dolgoztunk fel, 2011-ben együtt dolgozhattam a szerencsi Ciráda zenekarral, akik „újmódi” elektronikus népzenét játszanak. A kooperáció eredménye lett pl. a Szendergő címu népdal-feldolgozás. 2012-ben jelentkeztem az RTL-Klub által szervezett X-Faktor televíziós tehetségkutatóra, ahol a Malek Miklós által mentorált lánycsapat 7 fős mezonyébe kerültem, ám az élő show-ba már nem sikerült bejutnom. 2013-ban egy budapesti session gitáros ismerősömmel dolgoztunk fel magyar és angol nyelvű slágereket. 2014-ben az Orion5 zenekar énekese voltam. 2015-ben a Garland együttes énekeseként és dalszerzőjeként dolgoztam, a munka eredménye, hogy egy zenészkörökben jól ismert perkás közreműködésével elkészült a My Infinity album. 2016-ban újra jelentkeztem az X-Faktorba, ahol már az élő showba is bekerültem, és sok kedvenc dalomat elénekelhettem. 2017-től kezdve rengeteg jól ismert slágert énekeltem el és nagyon sok rendezvényen szerepelhettem, emellett felsőfokú tanulmányaimra is koncentrálnom kellett. 2020-tól kezdtem saját dalok írásába, és idén, 2022-ben saját stúdiót alapítottunk, ahol reményeim szerint sok jó dal fog születni. Zeneiskolai tanulmányaim: 2002-2005-ig a böhönyei Magán Zeneiskolában tanultam, a főtárgyam a zongora volt. Ezután a Marcali Városi Zeneiskolába jártam egy évet szintén zongora tanszakra. A 2006-07-es tanévet a Marcali Városi Zeneiskola magánének tanszakán töltöttem, majd 2009-2011-ig a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola magánének tanszakán tanultam.Az éneklés mellett a 2008-09-es színházi évadban szerepelhettem a kaposvári Csiky Gergely Színház által színre vitt Olivér című musical körülbelül 25 előadásában.
Garabonciás Együttes
A Garabonciás Együttes 1991-ben alakult a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán. Muzsikájuk műfaji meghatározására leginkább az ’énekelt vers’ vagy a ’megzenésített vers’ kifejezéseket alkalmazzák, de a ‘folkzene’, vagy a ‘worldmusic’ elnevezéseket sem szokták visszautasítani.Hangszereik többféle zenei kultúrát idéznek: ilyen a populáris műfajok gitárja; az európai műzenében és paraszti zenében egyaránt használatos furulyák; és játszanak mandolinon, tenor- és basszus ukulelén és különféle ritmushangszereken is. E sajátos hangszereléssel szólaltatják meg klasszikus és ma már főként kortárs költők verseit, egyfajta szubjektív interpretációval dallá formálva azokat, mint a középkori vágánsok, igricek, lantosok, akik a verseket még énekelve adták elő.A zene és a költészet ilyetén ötvözése – vallják – segíthet abban, hogy az irodalom, a versek újra közelebb kerüljenek gyermekhez, felnőtthöz egyaránt. Műsoraikban szívesen játszanak és énekelnek népdalokat is, saját zenei stílusukhoz igazított feldolgozásokban.Óvodákban, iskolákban, templomokban, művelődési házakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyéb kulturális intézményekben játszanak, jeles napokon, irodalmi esteken, rendhagyó énekórákon lépnek fel. Főként a Dunántúl kisebb-nagyobb településein és Budapesten koncerteznek.Számos hazai kulturális és zenei fesztivál részvevői, több ízben muzsikáltak a határon túl is (Ausztria, Olaszország, Felvidék, Vajdaság, Erdély, Svédország, Németország). Műsoraikból rádió- és tv-felvételek készültek, 5 lemezük jelent meg.Gyermekműsoraikban többek között Börcsök Mária, Csanádi Imre, Gazdag Erzsi, Hárs Ernő, Kányádi Sándor, Keszeli Ferenc, Sarkadi Sándor, Bartos Erika, Hétvári Andrea, Weinrauch Katalin és Weöres Sándor verseire írt dalok szerepelnek. Egy Garabonciás koncert jó esetben interaktív együttlét, jellemzően a játékra, a jókedvre, a közös éneklésre, közös muzsikálásra épít.A zenekar műsorainak másik fele az ifjúsági korú és felnőtt közönséget célozza. Az előadásokon főként hazai klasszikus és kortárs költők (Fazekas Mihály, Buda Ferenc, Faludy György, József Attila, Nagy László, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Weöres Sándor, stb.) verseire írt dalok, valamint magyar népdalfeldolgozások hallhatók. Legújabban Kovács Enikő Edyko versei adtak insprirációt új dalok és új műsor születéséhez.
Medroy
Sziasztok.Mi vagyunk a Medroy zenekar vagy éppen duó,de általában dóúként működünk. Imádjuk a régizenéket az 50-s évektől elkezdve,a 90-es évekig bezárólag.Szerintünk ez az az intervallum ahol még jó dalok születtek, olyan dalok amik képesek az ember lelkét is megérinteni. Mi is ezt próbáljuk visszaadni a feldolgozásainkkal, illetve a saját dalainkkal. Nem vagyunk képzett zenészek, és nem is foglalkozunk azzal hogy képezzük magunkat mert szerintünk a zene nem a virtuózitáson alapszik hanem az érzésen.Persze az is kell hozzá,de ha nem tudjuk átadni az érzést akkor mit sem ér. Egyszer egy ember, akinek adunk a véleményére, azt mondta rólunk hogy ez nem haszonleső zene, hanem igazi Woodstocki hippi zene. Mi erre nagyon büszkék vagyunk, mert valóban így van. A fellépéseinken is arra törekszünk hogy a hallgató egy időutazásban részesüljön, hogy libabőrös legyen, és ne a hangerő és a látvány domináljon hanem a muzsika. A dalaink is az átlag emberekhez szólnak a hátsó sorokban, hiszen mi is azok vagyunk. Alapvetően egy akusztikus formáció vagyunk, a saját dalaink előben való előadásához, nem használunk zenei alapot csak stomp box shaker stb, illetve live loopolni szoktunk.
Balkan Union
Egyedülálló, modern köntösbe öltöztetett világzenei élmény. Utazás a balkánon, melyben lélek, szenvedély és a hagyomány ötvöződik, különböző tájak és kultúrák találkoznak, közös és egységes nyelvet létrehozva az emberek közötti hasonlóságok alapján. A BalkanUnion a kelet-európai hagyományokat örző zenészek csoportja, mely a modern zenei elemeivel ötvözi népzenei hagyományunkat, megőrizve azok eredetiségét. A zenekart, briliáns gitárjátékáról és erőteljes énekhangjáról ismert Tóth Bagi Csaba alapította, akinek blues alapokon nyugvó gitárjátékára nagy hatással vannak balkáni gyökerei, magyar zenei neveltetése, valamint több évtizedes nemzetközi turnézása a neves gitárossal, Al Di Meola-val. A világot járt, világhírességekkel (Al Di Meola, Trilok Gurtu, Mike Stern, Gonzalo Rubalcaba) zenélő és dolgozó a magyar Gary Moore-nak tartott gitáros, Tóth Bagi Csaba ritkaságszámba menő itthoni szereplései mindig igazi zenei csemegének számítanak és több korosztály rajongótáborát vonzzák. Doboknál a Fonogram-díjas, állami kitüntetett zeneművész, Kertész Ákos bűvöli el káprázatos hangszeres játékával a közönséget. A zenekar nem lehet teljes a Prima Primissima díjas Máthé László nélkül, aki számos világhírű hazai és külföldi produkcióban szerepel és basszusgitáron ad biztos alapot a koncerteknek. A Balkan Union folyamatos változását és fejlődés fenntartva megváltozott felállással és friss zenei anyaggal készül az idei évre. Új színt hoznak Básits Branka és Eredics Dávid, akik autentikus népzenei tudásukkal tovább növelik a produkció értékeit. 2012-ben jelent meg a Balkan Union első lemeze az „Aved Ivenda”. A tradícionális magyar, szerb és macedón dallamokra és ritmusokra épülő eredeti szerzeményekből álló album olyan világhírű művészek figyelmét keltette fel, mint Al Di Meola, Dave Weckl, Ernie Adams és Butch Thomas, a kubai ütőhangszeres, Gumbi Ortiz és az olasz harmonika virtuóz, Fausto Beccalossi, akik vendégszereplésükkel jelzik elismerésüket a zenekar által képviselt értékek iránt. 2013-ban az amerikai, Miles Davis zenekarából ismert Mike Stern és a John McLaughlin Mahavishnu Orchestrájából ismert, indiai számazású Trilok Gurtu is csatlakoztak a Balkan Unionhoz egy magyarországi és romániai koncertsorozat keretében. A Balkan Union 2017-ben adta ki második stúdióalbumát Gonzalo Rubalcaba, Fausto Beccalossi, Rhani Krija, Tina Guo, Ismail Lumanovski, Christiane Karam közreműködésével. Az idei évben a Balkan Union nem csak megváltozott felállással, hanem friss zenei anyaggal készül. A lemez megjelenése 2024 tavaszára várható.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere