Barion Pixel

Összes Soul stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Soul stílusú előadó

Ripoff Raskolnikov Band
Ripoff Raskolnikov 18 éves korában nekivágott a világnak, utcazenészként járta az európai országokat. Kezdetekben az európai népzenék foglalkoztatták, majd dalszerzői munkájában fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott az amerikai folklorban gyökerező dalszerzői attitűd, ami Bob Dylan vagy akár Tom Waits zenéjét is meghatározza. Szuggesztív játékát és különleges színpadi megjelenését először 1987 novemberében láthatta a hazai közönség, azóta szerves részévé vált a hazai zenei életnek. Dalai az emberi érzelmek teljes spektrumát lefedik, Ripoff egyedi hangvételben szól szerelemről, szenvedélyről, veszteségről, a mindennapok nehézségeiről, de szól a szépre való törekvésről az élet minél teljesebb megéléséről is. Rendszeresen jelentkezik stúdió anyagokkal, a Small Worlds és az Odds and Ends című albuma egyaránt komoly elismerésekben részesült. A Ripoff Raskolnikov Band ma ez egyik legkiválóbb produkció a hazai palettán, a tagok valamennyien a műfaj élmezőnyébe tartozó veteránok. --- “ The song on Small Worlds could have been written by Bob Dylan, Jackson Browne, Jason Molina, Neil Young and Calexico. " (OOR / January 2019) “The eleven songs on the album are, without exception, very good. After listening to ‘Small World’ Ripoff Raskolnikov is unmistakably a great talent" (Heaven, March / April 2019)
Nyári Károly
Nyári Károly hazánk egyik legismertebb énekes zongoristája, különleges énekhangjával és virtuóz zongorajátékával mindenkor elkápráztatja a közönséget. Pályáját Hollandiában kezdte, ahol közel 14 évet töltött és alkalma nyílt több világsztárral együtt játszani, mint Pavarotti, Michael Jackson, Elton John, Chaka Khan vagy Frank Sinatra. Sikereire való tekintettel 2018-ban megkapta a Prima díjat. Sokoldalúságát és karizmatikus egyéniségét megjelent albumai és teltházas, nagysikerű koncertjei fémjeleznek, neve egyet jelent az eleganciával és a minőséggel. 2016-ban ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját egy nagyszabású koncerttel a Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. 2017-ben pályája mérföldköveként, nagysikerű koncertet mutatott be a Magyar Állami Operaházban. Több ízben koncertezett az Erkel Színházban és hazánk kiemelt koncerttermeiben egyaránt, a saját alapítású Charles Music zenekarával és a több, mint 50 fős Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekara kíséretében. Koncertjeinek meghívott sztárvendégei minden alkalommal hazánk Kossuth-és Liszt-díjas előadóművészei. Nyári Károly koncertjeivel nemcsak hazánk, de Európa számos kiemelt koncerttermében is nagy sikert aratott, mint például 2011-ben a Párizsi Garnier Operában, ahol egyedülálló koncertjével lépett színpadra vagy 2012-ben a Londoni Olimpián, ahol hazánkat képviselve adott koncertet az IJF felkérésére. Az előadó nevéhez fűződik a minden év decemberében megrendezésre kerülő Budapesti Karácsonyi Koncert, melyet idén 16. alkalommal láthatnak a nézők és amely már hagyománnyá vált, egyben az ünnepi időszak kiemelt zenei eseménye. A művész koncertjeit rendszeresen figyelemmel kísérhetik a nézők a televízió képernyőjén keresztül is. Nyári Károly, mint hazánk egyik legkedveltebb, legsikeresebb előadója számos különböző formációban lép színpadra, mindenkor egy feledhetetlen, exkluzív zenei élményt nyújtva.
Orsovai Reni és a NENE
Barátság, székesfehérvár, érzelmi hálók. vihar, fakuló fény, megtalálás-elvesztés, kreált álmok és mély párbeszédek. együtt alkotnak az indie-dark pop világában, ahol az analog hangszereket, modern drum&bass hangzásvilággal ötvözik, hogy mindenki megtalálhassa saját történetét a zenéjükben. A “későre jár” című dalukkal A Dal 2020 top 4 produkciója közé juttatta őket, a dalt azóta is játssza több regionális rádió. bemutatkoztak már többek között az EFOTT-on és több meghatározó magyar klub mellett az A38 hajón is. a frontembert, Orsovai Renit a Petőfi Zenei díjra jelölték, mint az év női előadóját 2020-ban, majd 2022-ben részt vett a Sztárban Sztár show-műsorban.
Don Lázi Swingtet
The Godfather – ki ne ismerné a világhírű filmet?! Don Lázi, a zenekar vezetője, trombitaművész, énekes, a swing zene magyarországi keresztapája. Színpadi tapasztalata egyedülálló Magyarországon, számos nemzetközi sikereket tud maga mögött. Már 20 évesen fiatalkori zenekarával megnyerte a „Ki mit tud” tehetségkutató első helyezését, azóta pedig sokszor szerepelt televíziós, rádiós műsorokban. 20 évig volt a Benkó Dixieland Band szóló trombitása és énekese. Az elmúlt évtizedekben világhírű zenészekkel lépett közös színpadra: Leroy Jones New Orleansi trombitással közös turnén vett részt, fellépett Mike Vax amerika trombitással, Joe Murányival, Louis Armstrong klarinétosával, Janice Harringtonnal, Louis Armstrong énekesnőjével, Denis Gordon énekesnővel, Deitra Farr blues énekesnővel, Fülöp belga királynak Thoots Thielemans világhírű szájharmonikással adott közös koncertet A Don Lázi Swingtet tagjai zeneakadémiát végzett profi zenészek. Zenei stílusukat meghatározza az 1950-es évekbeli Las Vegasi swing zene. Ennek legkiemelkedőbb alakja Louis Prima olasz származású, Grammy-díjas zeneszerző, zenekar vezető, trombita művész, énekes világsztár volt, aki trombitájával meghódította a világot. Új stílust (shuffle) hozott létre, a rock and roll előhírnökeként tekintenek rá. A Don Lázi Swingtet ezt az olaszos temperamentumú különleges swing zenét mutatja be egyéni hangszerelésben.
Group'N'Swing Zenekar
Az idén 18 éves, Fonogram díjas Group’n’Swing Zenekar (Magyarország elsőszámú Swing & Boogie Showzenekara), mindig kiemelkedő helyet foglalt el a hazai zenei palettán és megtiszteltetéssel tudhatja magának a szakma és a közönség egybehangzó elismerését. Koncertjeiket a kiemelkedő zenei minőség, sodró lendületű koreográfiák, felhőtlen jókedv, és a közönségüket is magával ragadó pozitív energia fémjelzik. Mujahid Zoltán és Molnár Enikő, a zenekar frontembereinek kiváló párosa, kiemelkedő énekesi tudásukkal, energikus színpadi jelenlétükkel teszik igazán teljessé a “show szakértői”-ként elhíresült hangszeres kiválóságokat. Az elmúlt több mint másfél évtizedben, túl 1000 koncerten, talán nincs is olyan része az országnak, ahol ne jártak volna, felejthetetlen élményt nyújtva közönségüknek. Számtalan televíziós, rádiós megjelenéseik (A Dal, Fábry show, TV2, Szerencseszombat, Családarát, Fem3, HírTv, Ridikül műsor főcímdala, Jazzy Rádió, Petőfi rádió, Kossuth Rádió, stb.) azokhoz is eljuttatták különleges zenéjüket, akik nem tudtak személyesen ellátogatni koncertjeikre. A zenekar a saját dalaik mellett, világslágereket is előszeretettel dolgoz fel. Valamennyit a saját arculatukra/hangzásukra alakítva, emiatt bármilyen korszakból való és stílusú szerzeményekről legyen szó, azok tökéletesen illeszkednek műsorukba. Egyedülálló koncertjeik valamennyi korosztály számára élményekben gazdag, rendkívül sokszínű szórakozást nyújtanak. Koncertjeiken az említett világslágereken kívül, valamennyi nagylemezük legjelentősebb, legismertebb dalai is elhangzanak (Amíg élek, Botrány, Szerelem az irodában, Fránya pénz, Játszom tovább, Az élet sója, Ha senki se lát, stb.). A Group’N’Swing Zenekar büszkén képviselte hazánk zenei sokszínűségét Dubajban a Világkiállításon, 2022 januárjában.
Kamilka & Pesti Sikk
Hollywood tündöklő zenésfilmes világának aranykora és a hazai sikkes és csillogó swing korszak érája elevenedik meg a színpadon a Kamilka & Pesti Sikk zenekar által. A múlt zenei kincseinek stílusos és mai előadásában egy igazán vidám, szórakoztató műsor által szeretnénk közel hozni a klasszikus tánczene érdemeit a 100 évvel később azt hallgató közönségünkhöz - mindezt 100%-ban magyar nyelven. Legyen részese a gyémántporos időutazásnak!
Kovács Júlia
Kovács Júlia énekesnő. Életét a zene és a jog világának kettőse jellemzi. Gyermekkorában rendszeres résztvevője és díjazottja volt különböző népdaléneklési versenyeknek. 2008 óta különböző zenei formációk (Dowtown Swing, DiscoRodeo, Czinege Banda, Valami swing, Bizonytalan Aktaútvonal Szindróma) énekese, a Costa hajótársaság által rendezett VOICE of the Sea kétszeres nyertese. 2008-tól Mujahid Zoltán jazz-ének tanítványaként, majd 2014-től Magyar Hajnal Énekstúdióban Óvári Éva tanítványaként, 2023-óta Ambrus Rita tanítványaként képzi magát folyamatosan. Jogászi karrierje és kisgyermekes családanyasága mellett a színpadon találta meg önmaga valóját. Zenéjét leginkább inspiráló előadók: Adele, Aretha Frankin, Beyonce, Ella Fitzgerald, Etta James, Joss Stone, Lady Gaga, Tina Turner. Rendelhető műsorok: 30 perces szóló fellépés: A műsorban Júlia legkedvesebb énekesnőinek, mint Adele, Aretha Frankin, Lady Gaga, Tina Turner dalait és energiáját adja vissza szívvel lélekkel a színpadon. 45- 60 perc akusztik műsor 3 zenésszel: Ebben a műsorban a legismertebb pop-rock dalok akusztikus feldolgozásban kerülnek egy kiszenekarral előadásra. 45- 60 perc jazz szemelvények: A jazz, igazi intellektuális csemege. Júlia és az őt is kísérő jazz banda a zeneirodalom legkiemelkedőbb jazz és swing dalait veszi sorra a koncert során. A zene által egy különlegesen intim, bensőséges atmoszféra jön létre a hallgatóság és a zenészek legnagyobb örömére - valódi örömzenére kell készülni:))
Csondor Kata
A karácsony énekesnője, e címet a színész-énekesnő méltán mondhatja magáénak, mert ikonikus dala a "Hóban ébred - Add tovább" a karácsony himnuszává vált,többször nyerte el az év karácsonyi dala címet, 15 milliós letöltéssel,és a legtöbbet feldolgozott magyar dal címet, több,mint 500 egyéni és kórus feldolgozással. Karácsonyi lemeze Fonogram díjra lett jelölve. A Jazzy díjas színész-énekesnő hangja évtizedek óta minden otthonba beköltözött, a filmek, rajzfilmek, sorozatok magyar hangjaként, Scarlett Johanssont is ő szinkronizálja. CSONDOR KATA az össze nem téveszthető hangú, Fonogram díjra jelölt, Jazzy-díjas énekesnő-színésznő ismert szinkronhang. 2012 novemberében megjelent a “Hóban ébred…az ünnep dalai” című karácsonyi lemez. Az album a megjelenést követő 3. héten felkerült a MAHASZ top 40-es listájára. A jelenleg 13 milliós nézettséget elért dalt tartalmazó lemezt 2013- ban Fonogram díjra jelölték. 2015-ben a “Láss” című dal elnyerte a Jazzy Jazz Dalverseny legjobb szövegének járó díját. 2017- a saját szerzeményű “Create” című dal bekerült A DAL Euroviziós televíziós adásba. Szerzőtársak: Balogh Roland, Mihola Péter, Faragó Vikor. 2017 – karácsonyán jótékonysági koncertet adott a Sárik Péter Trióval a Csodalámpa Alapítvány javára. 2019 – ben a 10 éves „Add tovább” című karácsonyi himnusz születésnapi nagykoncertjén fellépett a dalszerző Madarász Gábor is, kísért Szakcsi Lakatos Béla és a Miss Orchestra Sinfonica a Duna Palotában. „Voice and Piano” formáció bemutatkozása a Jazzy Színpadon az Autómentes Hétvégén. Saját 6 tagú soul és jazz formációja, a „Soul Family” 2019 novemberében debütált. Jazz Quartet formációjával Christmas Special koncertet adott a Gödöllői Királyi Váróban 2020-ban az M2 Petőfi tv-ben Karácsonyi koncertet adott a Soul Family Csondor Katával. Vendégek: Kökény Attila és Vastag Csaba Dal letöltés: https://wmmd.lnk.to/CsondorKata_AddTovabb https://www.facebook.com/CsondorKata/ https://www.instagram.com/csondorkata_official/
Szűcs Gabi
Egy pazar, füstös hang – egy igazi díva Szűcs Gabi, Fonogram és Emerton -díjas énekesnő, a hazai zenei élet különleges hangú előadója, aki több műfajban is kiemelkedőt alkotott, több mint 20 éves pályafutása során. A hagyományos swing zene, a klasszikus ’30-as, ’40-es évek szórakoztató muzsikájának egyik legjobb hazai előadója és az electro swing zene első számú képviselője. A Cotton Club Singers együttes alapító tagjaként 14 évig a zenekar tagja volt, 2007-ben kivált az énekegyüttesből. Szólókarrierje során sokszínű és változatos zenei útra lépett. Egyedi, füstös hangja a swing és a jazz műfaj irányába terelte, de otthonosan mozog a pop és a soul műfajában is. Angolul és magyarul, saját dalokat vagy sztenderdeket énekel, jellegzetes alt hangja, szenvedélyes előadásmódja meghatározó alakjává tette a hazai zenei életnek.Nőiesség, humor, lendület: ez párosul az erős színpadi jelenléttel. „ Nem emlékszem a pillanatra, amikor eldöntöttem énekesnő leszek. Egész életem efelé vitt, a színpadra, ahol szórakoztathatok, ahol kitárhatom a szívemet, ahol nő leszek, ahol a legjobbat hozhatom ki önmagamból. Ahol szeretek és szeretnek. A hangomon keresztül, a zenén keresztül.” 2013-ban jelent meg első szólóalbuma, a Swinging Amy, melyen a tragikus sorsú énekesnő, Amy Winehouse dalait dolgozza fel, swinges stílusban. Első magyar nyelvű albuma 2014-ben jelent meg, Tűsarkú lépteim címmel, melyet a csodás ’60-as évek „Dolce vita” életérzése inspirált, és amelyet 2015-ben Fonogram-díjjal jutalmaztak. Jelenleg az első hazai electro-swing formáció, a STEREO SWING énekese, alapító tagja, ebben a felállásban dalszerzőként is közreműködik. A Stereo Swing formáció elektronikus alapú swing zenét játszik, lüktető, táncolható, „Nagy Gatsby” stílusban. A formáció a leginkább Parov Stelar zenéjéhez hasonlóan könnyed, vidám, igazi mulatságra való zene. Állandó szereplője a jelentősebb hazai fesztiváloknak, koncerttermeknek, jazz-kluboknak. Nagyszabású, különleges projektek, céges rendezvények rendszeres fellépője. Big City
Jazz Today
A zenekar 2015-ben alakult, repertoárjukban amerikai jazz dalok és feldolgozások szerepelnek. Tagjai a hazai jazzélet elismert és sokat foglalkoztatott képviselői. Egyedi, különleges hangzásviláguk, friss, dinamikus előadásmóduk teszi igazán kuriózummá produkciójukat. Ének: Bolba Éva, zongora: Dr. Dorogi Ákos, nagybőgő: Radics József, jazz gitár: Szili Róbert. Rendezvényekre, fesztiválokra egyaránt meghívhatóak és garantáltan maradandó élménnyel teszik gazdagabbá az Önök programját. Kérjük tekintsék meg bemutatkozó kisfilmjüket:Jazz demo
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere