Összes Worldmusic stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Worldmusic stílusú előadó

Gypsy Jazz Band
A műfajról: A gypsy jazz műfajt (más néven cigány swing vagy hot club jazz) a roma gitáros Jean "Django" Reinhardt fejlesztett ki Párizsban az 1930-as években. A műfaj megszületése az 1934-ben alapított Quintette du Hot Club de France zenekarhoz köthető. Kárpáti Róbert, zenekarvezető 2018-ban álmodta meg Még egy kört! Gypsy Jazz Band formációt, és azóta rendszeresen bővíti a zenekart, immáron hat elismert, kiváló állandó zenésszel játszanak. Minden fellépés alkalmával vendégzenészeket is meghív közös produkcióra. Zenekartagok: Kárpáti Róbert, zenekarvezető, gitár Kárpáti Róbert 2018-ban álmodta meg a Még egy kört! Gypsy Jazz Band zenekart és mellé a stílust. Azóta is sikeresen vezeti a zenekart, minden lehetőséget megragad, hogy minél több elismert és kiváló zenésszel dolgozzon együtt produkciókban. 1966-ban ritmus-gitározott a budapesti Sampo beat-zenekarban, majd néhány évtized szünet után újra elkezdett gitározni és elhivatottsága, szerelme a zene iránt vezette a zenekar alapításáig, ami mára már a második családjává vált. Azóta is folyamatosan bővül és megújul a formáció a munkájának köszönhetően. Roby Lakatos, világhírű hegedűművész Többek között játszott a világhírű hegedűművésszel, Maxim Vengerovval és Nikolai Schneiderrel is. A belgiumi évek után a nívós New York-i Columbia ügynökség kérte fel az együttműködésre ekkor vált világhírűvé. A New York-i Carnegie Hall-tól a londoni Royal Albert Hall-on át, egészen a Sydney-i Operaházig, mindenhol a „magyar cigány hegedűvirtuóz”-ként ismerik. Myriam Lakatos, énekes Myriam Lakatos, Roby Lakatos világhírű hegedűművész lánya. Első nagyszabású fellépése a budapesti Arénában volt, ahol 7000 ember előtt lépett fel édesapja, Roby Lakatos társaságában, olyan neves előadóművészekkel közösen, mint Charlie, Király Linda, Bangó Margit és Ferenczi György. Magyar és külföldi Jazz klubbokban rendszeresen fellép. Myriam Fuks lemezén együtt szerepel Mischa és Lily Maisky-val. Bóni László, hegedű Roby Lakatos édesapjánál tanult, az ő zenekarában játszott, majd 1987-ben szerzett szólistadiplomát cigány hegedűművészként. Ezt követően hat hónapot töltött Japánban, ahol egy Gypsy trióval túrnézott, mellyel később bejárta egész Európát. Flór Noémi, nagybőgő A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakát végezte el Berkes Balázs növendékeként nagybőgő szakon. 2012-ben ének-zene mester diplomát szerzett az Eszterházy Károly Főiskolán. Alapító tagja volt a Wei Wu Wei zenekarnak és a Wee Dot Jazz Quartetnek. Játszott a Dubcity Fanatics együttesben, valamint több más formációban. Szereplője volt a Magyar Rádió által szervezett Jaco Pastorius emlékkoncerteknek. Tagja volt a Swing Ladies Hungary bigband-nek és a Bódás Zsuzsanna JazzBarokknak. Kökény László, gitár A Kőbányai Zenei Stúdióban tanult a Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezet jazz tanszakán, ahol Babos Gyula volt a mentora. 21 évesen már a Costa Fortuna cruise hajón játszott. Eddigi pályája során több, neves előadóművésszel dolgozott együtt, mint Kökény Attila, Mága Zoltán, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tóth Vera és Gabi, Tompos Kátja, Cséki Kálmán. Állandó gitárosa Kamarás Iván zenekarának. Sárközi Lili, gitár 2013-ban a Bartók Béla zeneművészeti konzervatórium klasszikus gitár tanszakára járt. Két évet töltött el a Snétberger Zenei Tehetség Központban, és eközben is koncertezett itthon és külföldön is Snétberger Ferenccel. Magyarországon több elismert zenésszel is együttműködött, mint például Szakcsi Lakatos Róberttel, Roby Lakatos Ensembe zenekarral, Rozsnyói Péterrel, Mohai Andrással, a Finucci Bros Quartet tagjaival és még sok kiváló hazai jazz zenésszel. Illetve több külföldi hírességel is zenélt együtt, többek között Paolo Vinaccia olasz jazzdobossal illetve Richard Bonaval is.
Gerák Andrea
Gerák Andrea első ízben ötéves korában lépett fel színpadon, majd néhány évvel később gyakran kapott szólószerepeket a Borsod, Avas, Bartók és Csepel néptáncegyüttesekben, énekesként és táncosként is. Sokéves külföldi lét után hazatérve nagy örömmel énekel újra az itthoni közönségnek. A többnyelvű, jellegzetes hangú énekesnő ír, cseh, balkáni vagy éppen svéd dalokkal közel 20 nyelven énekelve elröppenti hallgatóit más népekhez, de fő profiljaként magyar népdalokat ad elő, gyökereihez hűen. Hallható szólóénekesként, hagyományos népzenei kísérettel, illetve világzenei produkciókkal. SAJÁT FORMÁCIÓK Fililibi Projekt: Magyar és más népdalfeldolgozások, saját dalok hegedűre és két női énekhangra. Elmerengős, relaxáló, lélekemelő, de azért vidám is. 1-2 számtól 2x45 percig Ajánljuk: fesztiválok kisszínpadára, bensőségesebb programként, kiállításokra és egyéb művészeti rendezvényekre, klubokba leülős, hallgatós koncertként (bár előfordul, hogy táncra perdülnek egy-egy számunkra), exkluzív vacsorákra, gálákra, esküvői, búcsúztatási szertartásokra. Gerák Andrea és barátai: Hagyományos magyar népzene, 3-5 fős zenekar kiváló muzsikusokból. Külön kérésre táncbemutató 1-2 párral, illetve táncház is.
Garabonciás Együttes
A Garabonciás Együttes 1991-ben alakult a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán. Muzsikájuk műfaji meghatározására leginkább az ’énekelt vers’ vagy a ’megzenésített vers’ kifejezéseket alkalmazzák, de a ‘folkzene’, vagy a ‘worldmusic’ elnevezéseket sem szokták visszautasítani.Hangszereik többféle zenei kultúrát idéznek: ilyen a populáris műfajok gitárja; az európai műzenében és paraszti zenében egyaránt használatos furulyák; és játszanak mandolinon, tenor- és basszus ukulelén és különféle ritmushangszereken is. E sajátos hangszereléssel szólaltatják meg klasszikus és ma már főként kortárs költők verseit, egyfajta szubjektív interpretációval dallá formálva azokat, mint a középkori vágánsok, igricek, lantosok, akik a verseket még énekelve adták elő.A zene és a költészet ilyetén ötvözése – vallják – segíthet abban, hogy az irodalom, a versek újra közelebb kerüljenek gyermekhez, felnőtthöz egyaránt. Műsoraikban szívesen játszanak és énekelnek népdalokat is, saját zenei stílusukhoz igazított feldolgozásokban.Óvodákban, iskolákban, templomokban, művelődési házakban, könyvtárakban, múzeumokban és egyéb kulturális intézményekben játszanak, jeles napokon, irodalmi esteken, rendhagyó énekórákon lépnek fel. Főként a Dunántúl kisebb-nagyobb településein és Budapesten koncerteznek.Számos hazai kulturális és zenei fesztivál részvevői, több ízben muzsikáltak a határon túl is (Ausztria, Olaszország, Felvidék, Vajdaság, Erdély, Svédország, Németország). Műsoraikból rádió- és tv-felvételek készültek, 5 lemezük jelent meg.Gyermekműsoraikban többek között Börcsök Mária, Csanádi Imre, Gazdag Erzsi, Hárs Ernő, Kányádi Sándor, Keszeli Ferenc, Sarkadi Sándor, Bartos Erika, Hétvári Andrea, Weinrauch Katalin és Weöres Sándor verseire írt dalok szerepelnek. Egy Garabonciás koncert jó esetben interaktív együttlét, jellemzően a játékra, a jókedvre, a közös éneklésre, közös muzsikálásra épít.A zenekar műsorainak másik fele az ifjúsági korú és felnőtt közönséget célozza. Az előadásokon főként hazai klasszikus és kortárs költők (Fazekas Mihály, Buda Ferenc, Faludy György, József Attila, Nagy László, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Weöres Sándor, stb.) verseire írt dalok, valamint magyar népdalfeldolgozások hallhatók. Legújabban Kovács Enikő Edyko versei adtak insprirációt új dalok és új műsor születéséhez.
Balkan Union
Egyedülálló, modern köntösbe öltöztetett világzenei élmény. Utazás a balkánon, melyben lélek, szenvedély és a hagyomány ötvöződik, különböző tájak és kultúrák találkoznak, közös és egységes nyelvet létrehozva az emberek közötti hasonlóságok alapján. A BalkanUnion a kelet-európai hagyományokat örző zenészek csoportja, mely a modern zenei elemeivel ötvözi népzenei hagyományunkat, megőrizve azok eredetiségét. A zenekart, briliáns gitárjátékáról és erőteljes énekhangjáról ismert Tóth Bagi Csaba alapította, akinek blues alapokon nyugvó gitárjátékára nagy hatással vannak balkáni gyökerei, magyar zenei neveltetése, valamint több évtizedes nemzetközi turnézása a neves gitárossal, Al Di Meola-val. A világot járt, világhírességekkel (Al Di Meola, Trilok Gurtu, Mike Stern, Gonzalo Rubalcaba) zenélő és dolgozó a magyar Gary Moore-nak tartott gitáros, Tóth Bagi Csaba ritkaságszámba menő itthoni szereplései mindig igazi zenei csemegének számítanak és több korosztály rajongótáborát vonzzák. Doboknál a Fonogram-díjas, állami kitüntetett zeneművész, Kertész Ákos bűvöli el káprázatos hangszeres játékával a közönséget. A zenekar nem lehet teljes a Prima Primissima díjas Máthé László nélkül, aki számos világhírű hazai és külföldi produkcióban szerepel és basszusgitáron ad biztos alapot a koncerteknek. A Balkan Union folyamatos változását és fejlődés fenntartva megváltozott felállással és friss zenei anyaggal készül az idei évre. Új színt hoznak Básits Branka és Eredics Dávid, akik autentikus népzenei tudásukkal tovább növelik a produkció értékeit. 2012-ben jelent meg a Balkan Union első lemeze az „Aved Ivenda”. A tradícionális magyar, szerb és macedón dallamokra és ritmusokra épülő eredeti szerzeményekből álló album olyan világhírű művészek figyelmét keltette fel, mint Al Di Meola, Dave Weckl, Ernie Adams és Butch Thomas, a kubai ütőhangszeres, Gumbi Ortiz és az olasz harmonika virtuóz, Fausto Beccalossi, akik vendégszereplésükkel jelzik elismerésüket a zenekar által képviselt értékek iránt. 2013-ban az amerikai, Miles Davis zenekarából ismert Mike Stern és a John McLaughlin Mahavishnu Orchestrájából ismert, indiai számazású Trilok Gurtu is csatlakoztak a Balkan Unionhoz egy magyarországi és romániai koncertsorozat keretében. A Balkan Union 2017-ben adta ki második stúdióalbumát Gonzalo Rubalcaba, Fausto Beccalossi, Rhani Krija, Tina Guo, Ismail Lumanovski, Christiane Karam közreműködésével. Az idei évben a Balkan Union nem csak megváltozott felállással, hanem friss zenei anyaggal készül. A lemez megjelenése 2024 tavaszára várható.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere