Barion Pixel

Összes Worldmusic stílusú előadó | KoncertBooking Direct din productie!

Ügyfélszolgálat +36 30 157 9812

Összes Worldmusic stílusú előadó

Balkán Fanatik
2002-ben alakult a zenekar és azóta is töretlen lendülettel és lelkesedéssel dolgozzák fel a magyar és kárpátmendencei népdalokat úgy , hogy az kicsiktől a nagyokig mindenki számára érthető és élvezetes legyen! A világ minden részére eljuttatták már ezt a nem mindennapi prudukciót amely ötvözi az elektronikus zenét és a népzenét így élve tovább a hagyományainkat.
Szabó Ádám
Szabó Ádám énekes, harmonikaművész, a 2011-es Csillag Születik döntőse, a 2020-as Sztárban sztár győztese.
Gypsy Jazz Band
A magyar zenei kultúra egyik színfoltjaként robbant be a köztudatba 2018-ban a Gypsy Jazz Band, Kárpáti Róbert gitárművész vezetésével és Roby Lakatos világhírű hegedűvirtuóz zenei mentorálásával. A formációt a jazz műfaj jeles képviselői és fiatal zenei tehetségek alkotják. A zenekar magyarországi viszonylatban, megalakulását követően mára, a jazz manouche műfajt a leghitelesebben és a legkiemelkedőbben prezentáló zenei formációjává nőtte ki magát. A zenekar a magyarországi zenei fesztiválok rendszeres fellépője és több zenei klub állandó fellépőiként, rendszeres jelleggel színesítik a hazai zenei kulturális életet. A Gypsy Jazz Band formáció egyedülállóságában több tényező is szerepet játszik. Egyrészt olyan jazz irányzatot képviselnek, amelyet Django Reinhardt fejlesztett ki az 1930-as években és megszületése az 1934-ben alapított Quintette du Hot Club de France zenekarhoz köthető. Másrészt e zenei stílus legkiválóbb - nemzetközi karriert befutott - hazai képviselője, Roby Lakatos zenei mentorálásával prezentálják a zenekedvelő közönség számára. A zenei formáció, Roby Lakatos zenei mentorálásával, a koncerteken arra vállalkozik, hogy a Django Reinhardt stílust, olyan zenei hangzásban tolmácsolja a közönség számára, amely ötvözi azt, a Roby Lakatos által kifejlesztett „unortodox cigány fúziós” stílussal. Mindezzel megalapozva a manouche jazz magyarországi jellegzetességnek megteremtését. Zenekartagok: Kárpáti Róbert - gitár, a Gypsy Jazz Band vezetője 1966-ban ritmus-gitáros volt a budapesti Sampo beat-zenekarban, majd jó néhány évtized kihagyás után pár éve újra gitárt ragadott és mostanra lényegesen szisztematikusabban foglalkozik a hangszerrel. Több, különböző stílusokat is képviselő gitár-tanárokhoz jár, céltudatosan arra összpontosít, hogy folyamatosan képezze magát. A világhírű hegedűvirtuóz csatlakozása a zenekarhoz hatalmas inspiráció az ő és a zenekar egésze számára. ROBY Lakatos - hegedű, a Gypsy Jazz Band zenei mentora Hegedűjátéka a korszakalkotó talentumának és a Yehudi Menuhin szakmai támogatásának köszönhetően a Carnegie Hall-tól a Vatikánon át a londoni Albert Hall-ig számos koncerten hallható. Hegedűjátéka amellett, hogy magas színvonalú zenei pontosságot mutat, olyan egyedi hangzásban és stílusban kerül kifejezésre, hogy azt nem „csak” Magyarországon, hanem a világ bármely pontján hallva azonnal felismerhetővé teszi bárki számára. A nemzetközi zenei társadalom ROBY Lakatos egyedülálló zenei kreativitásának köszönheti az „unortodox cigány fúziós” zenei stílus megszületését és nemzetközi elterjedését, amelynek zenei nóvuma, hogy a Maestro a magyar cigányzenét megújította azzal, hogy fuzionálta azt a klasszikus, a balkáni és az ortodox zsidó zenével, illetve a jazzel. Kárpáti Róbert 2018-ban álmodta meg a Gypsy Jazz Band zenekart és mellé magát a stílust. Zenei tehetsége kiemelkedő. A zenekar teljesen új hangzásvilágot teremtett, amelynek köszönhetően rendkívül népszerű lett. Időnként vendégzenészeket hívnak, annak érdekében, hogy szeretett közönségüknek még nagyobb zenei élményt nyújthassanak. Myriam Lakatos - ének Kisgyermek kora óta körbe veszi a zene, édesapja a világhírű hegedűművész, Roby Lakatos inspiráló példáját követve hegedülni tanult. Zenei tanulmányait Belgiumban végezte. Hangszeres tehetsége mellett korán fény derült kivételes énekhangjára. A gyönyörű és páratlan hanggal megáldott énekesnő első jelentős fellépése édesapja, Roby Lakatos mellett a Budapest Arénában volt, 7000 ember előtt olyan neves előadóművészekkel, mint például Charlie, Király Linda, Bangó Margit és Ferenczi György. A jazz műfajt szerető közönség gyakran hallhatja Jazz klubokban Magyarországon és külföldön egyaránt. Myriam Fuks lemezén együtt szerepel Mischa és Lily Maisky-val. Jelenleg a „Gypsy Jazz Band” és a Pannonia Art zenekarok állandó énekesnője. Flór Noémi - nagybőgő Zenei tanulmányait a Postás Zeneiskolában basszusgitár és nagybőgő szakon kezdte meg, majd Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, jazz szakon Berkes Balázsnál tanult nagybőgőn. Diplomáját 1994-ben szerezte meg. 2012-ben ének-zene mester diplomát szerezett az Eszterházy Károly Főiskolán. Alapító tagja volt a Wei Wu Wei zenekarnak. Játszott a Dubcity Fanatics együttesben, valamint jónéhány más zenei formációban vendégként. Tagja volt a Swing Ladies Hungary bigband-nek és a Bódás Zsuzsanna JazzBarokknak. A Hot Club of Hungary-vel eddig két lemeze jelent meg, a Flór Gábor Harmonica Summit-tal szintén kettő, amiből a második Django Reinhardt tiszteletére készült (Merci, Monsieur Django). Jelenleg a Valaki Alfonz együttes és a Hot Club of Hungary zenekar mellett a Gypsy Jazz Band tagjaként játszik. Kökény László - gitár Zenei karrierje már egész korán, gyermekkorában elindult, mindössze nyolc éves volt, amikor gitározni kezdett. A Tóth Aladár Zeneiskolában tanult 14 éves koráig. Ezután abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Babos Gyula tanítványként folytathassa zenei tanulmányait a Kőbányai Zenei Stúdióban. Tizenévesen már különböző jazz-, és tánczenekarok felkérésének eleget téve a vendéglátó szektorban tevékenykedett. Húszas évei elején, a Costa Fortuna hajón játszott, amelynek köszönhetően több országba eljutott és különböző kulturális identitással rendelkező közönségnek okozott örömöt muzsikájával estéről, estére. Büszke arra, hogy eddigi zenei pályája során sok rendkívüli tehetséggel léphetett színpadra. Szereti többféle műfajban kipróbálni magát, de számára a jazz az igazi szerelem. 2019-től Kamarás Iván zenekarának a gitárosa, de sok más produkcióban is látható, hallható. Bóni László - hegedű Bóni László 1968-ban született Budapesten. A nemzetközi szinten elismert magyar hegedűvirtuóz, Roby Lakatos édesapjától tanult, játszott a zenekarában is, majd 1987-ben szerzett szólistadiplomát cigány hegedűművészként. Ezt követően hat hónapot töltött Japánban, ahol egy Gypsy trióval lépett fel, amellyel később bejárta egész Európát. 1991 és 1994 között Antwerpenben folytatódott zenei pályája. Állandó tagja a Roby Lakatos & Ensemble zenekarnak, akikkel megfordul a világ számos zenei nagyszínpadán. A Roby Lakatos által fémjelzett „unortodox cigány fúziós” zenei stílus professzionális színvonalon művelő zenekar állandó másodhegedűseként, Roby Lakatos oldalán kápráztatja el a világ minden pontján a zeneimádókat. Kiváló jazz-zenész, cigányzenész és klasszikus zenész egyszerre, aki ennek az összetett zenei tudásnak a birtokosa. Fehér István - hegedű Egy budapesti zenész család gyermekeként, nem volt kérdés, hogy merre indul az élete. Nyolc évesen már a Magyar Állami Operaház gyermekkórusában csillogtatta tehetségét. Számos országos és nemzetközi versenyt nyert, felvételizett a Konzervatóriumba, majd az Akadémiára. A klasszikus zenei tanulmányai mellett a magyar cigányzene egyik legjobb prímásától, Boros Lajostól tanulhatott. Aztán kialakult egy újabb szerelem, mégpedig a jazz iránt. Szerencsésnek vallja magát, mert olyan kiváló művészekkel játszhatott, mint Szakcsi Lakatos Béla vagy Babos Gyula. Büszke arra, hogy olyan neves művészekkel lépett már egy színpadra, mint I. Perlman, S. Mintz, P. Zukkerman vagy a a Django Reinhard emlékkoncerten Birelli Lagrennel és Dorado Schmittel. Mégis a legnagyobb megtiszteltetés számára, hogy Roby Lakatossal korunk egyik legnagyobb zenei egyéniségével léphet színpadra. Pintér Tibor - gitár Zenész család gyermekeként már kilenc éves korában gitározni kezdett, ez az életútja, ez nem volt kérdés. Zenei tanulmányait Tornóczky Ferenc tanár úrnál kezdte jazz gitár szakon. Később, a Határőrség Központi Zenekarába játszott, mint gitáros, koncert szólista. Elindult a zenei karrierje és olyan nagyszerű előadókkal kezdett el zenélni, mint Micheller Myrtill jazz énekesnő, akinek a mai napig állandó zenésztársa számos formációjában, továbbá Illényi Katica hegedűművész, valamint Tátrai Tibor Kossuth és Liszt Ferenc díjas gitárművész. Roby Lakatos nemzetközileg elismert virtuóz hegedűművész oldalán is játszik a Még egy kört Gypsy Jazz Banddel. Dalszerzőként két albumot is írt Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színművésznőnek. 2019-ben Kőhalmi Ferenc, Fütyülök a Világgal című gyereklemez anyagát hangszerelte. A zenei tevékenysége elismeréseként, 2016-ban megkapta Pilis Város Díszpolgári címét.
Góbé
Fúziós folk a Kárpát-medencéből. A Góbé olyan "népi popzenét" alkotott, ami amellett hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradícionális ízeit. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból 2007-ben alakult formáció tagjainak jókora klasszikus zenei előképzettsége miatt eleve nem indult egy átlagos népzenei együttesnek, már a kezdetektől merészen, kísérletező kedvvel nyúltak az autentikus zenéhez is. A kezdetben – és párhuzamosan azóta is töretlenül – népzenét játszó csapat figyelme a 2011-es, A38-on rendezett Talentométer tehetségkutatón fordult a könnyűzenei műfajok felé – népdalokat könnyűzenei köntösbe bújtató műsorukkal kategóriagyőztesek valamint közönségdíjasok is lettek. Ekkor született meg az a behatárolhatatlan, csavaros észjárású “Góbé” stílus, amely azóta is védjegye a zenekarnak. Magyar népdalokat játszanak, olykor vegyítve a környező népek zenéjével, de megtartva őket a saját tempójukban, stílusukban – dalonként más-más modern műfajba csomagolva. Különleges, akusztikus hangszereik technikai határait feszegetve hoztak létre újszerű, de etnikus hangképeket. Rock, blues, dubstep, reggae, metal, jazz, pop, hiphop, és ami eszükbe jut – a zene univerzális nyelvén, a stílusok dialektusában beszélnek. Voltaképpen egy olyan “népi popzenét” alkottak, amely amellett, hogy szórakoztató és kortárs, megőrzi tradicionális ízeit. Céljuk, hogy közelebb hozzák a népzenét az emberekhez, megismertessék azt a zenekultúrát is, ami a populáris dalaik mögött van. A zenekar eddigi 15 éve alatt az egész Kárpát-medencét és fél Európát bejárta, és több, mint ezer koncertje során szinte minden olyan hazai könnyűzenei platformon szerepelt, ahol a világzene teret kap. A fesztiválok és klubok világán kívül új szcénákat is szívesen fedeztek fel: színház, cirkusz, táncszínház, filmzene. Koncertjeiken korok, korszakok, stílusok, ízlések találkoznak, százak éneklik dalaikat, perdülnek táncra. Sokan a Góbé különleges hangzásvilágán keresztül találkoztak népzenével, vagy folklórrajongóként így váltak nyitottá modern zenei irányokra. A csapat eközben sem feledkezett meg a gyökereiről sem: továbbra is húzzák a talpalávalót füstös kocsmákban, eldugott tánctermekben, erdőn-mezőn, lakodalmon, táncházban, táborban, vonaton, a buszban, utcán, vagy ahol csak lehet. A zenekar a folklór sokszínűségéből és közösségi erejéből merítkezik, és ezt szeretnék visszaadni közönségük számára is. A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé eddigi négy világzenei nagylemezén. A zenekar legutóbbi stúdió nagylemeze 2022 februárjában jelent meg “Élem” címmel, legújabb élő lemeze pedig 2023 decemberében Góbé 15 - Müpa Live néven. Elérhető vinylen és a streaming platformokon. Emellett a csapat egy klasszikus és népzenei tematikájú lemezt is kiadott 2021-ben, mely Fonogram-díjas lett, és amelyen egy régen összeállított műsor került rögzítésre (Bartók Béla 44 hegedűduója népzenei forrásanyagokkal). Mivel a tagok egyénileg is zenét tanítanak, körvonalazódik egy világzenei ismeretterjesztő előadás/workshop létrehozása is, korábbi, hasonló előadásaik alapján. A Góbé továbbra is Kodály Zoltán útmutatását követve dolgozik azon, hogy “legyen a zene mindenkié”. ”...adott egy fiatal férfiakból álló, eredetileg csak autentikus népzenét játszó együttes, amely aztán hirtelen felindulástól vezérelve egyszer csak egyfajta univerzális magyar szórakoztató zenei stílus felé kezdett el kacsingatni, amellett, hogy eredeti zenei identitását megtartotta… a Góbé célja egy, a magyar népdalkincsben gyökerező könnyűzene megteremtése.” fidelio.hu „Elektromos hangszerek nélkül hozták azt, amit én világzenének gondolok.” Porteleki László (Muzsikás) A zenekar tagjai Várai Áron - ének, duda, furulya, ütőhangszerek Rigó Márton - hegedű, brácsa, gitár, vokál Vizeli Máté - brácsák, hegedű, koboz, gitár, vokál Egervári Mátyás - cimbalom, dudák, furulya, fuvola, brácsatambura, tekerőlant, töröksíp Czupi Áron - dob, ütőhangszerek, ének Hegyi Zoltán - nagybőgő, basszusgitár Diszkográfia Góbé 2013 Playground records Ez van! 2015 Fonó records Zeng 2018 Fonó records Forrás 2019 Online megjelenés (népzene) Bartók Béla 44 hegedűduó és népzenei forrásanyagai 2021 Fonó records Élem 2022 Fonó records Góbé 15 - Müpa Live 2023 Launching Gagarin Records and Management Antológia: Szimpla Garden hits 2012 Fonó world music selection 2014 Díjak: 2022 Fonogram Díj2011 A38 Talentométer népzene/világzene kategóriagyőztes és Közönségdíj2007 Bornépek Dalai Különdíj Főbb szereplések Külföld: Varsó [PL], Lübeck, Minszk [BEL], Madrid [ESP], Manchester [UK], Prága [CZ], Luxembourg [L], Lovain [BE], St. Thurien [FR], Riga [LT], Malomfesztivál [SRB], Dombos fest [SRB], Méra World Music [RO], Double Rise [RO], Gombaszög Nyári Tábor [SK], Stary Karpaty [PL], EtnoKraków [PL], Hiiu Folk [EE], Viljandi Folk Music Festival [EE], Tallinn Music Week 2022 [EE] Belföld: Campus, Fishing on Orfű, Művészetek Völgye, SZIN, VOLT, Budapest Park, A38 Hajó, Akvárium, Barba negra, Dürer Kert, Budapest Kongresszusi Központ, Fonó Budai Zeneház, Kobuci, LFZE Solti terem, Művészetek Palotája, Szimpla Kert, Hangvilla (Veszprém) Akikkel muzsikáltunk Csík János, Ferenczi György, Szokolay Dongó Balázs, Lakatos Róbert, Vizeli Balázs, Hargitai Péter, Herczku Ágnes, Porteleki László, Anima Musicae Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, Kerekes Band, Aurevoir, Kolektif Istanbul Főbb színházi zene, filmzene Fővárosi Nagycirkusz (Bp.) - Szent Boszorkány 2020 Nemzeti Színház (Bp.) - Csongor és Tünde 2016 Utóélet (2013) - filmzenei betétek
Bársony Bálint és az MRP
Magyar Rhapsody Projekt - Levédia Bársony Bálint Artisjus - Fonogram díjas szaxofonművész, zeneszerző által vezetett zenekar nagy magyar klasszikus zeneszerzők ismert műveit és népdal gyűjtéseit dolgozza fel, modern és ősi magyar hangszereken előadva, világzenei megszólalásban. A projekt számos hazai és nemzetközi sikeres koncerten mutatta már be többek között Bartók, Kodály, Liszt, Erkel, Farkas Ferenc vagy éppen Weiner Leó műveit, egy egészen új zenei nyelvezetben. Alkalmas ültetett, kulturális rendezvény műsoraként, és fesztiválkoncert előadásként is, akár néptáncosokkal kiegészülve.
Maraquita
Rövid bemutatkozás - A Maraquita magyar latin zenekar, amelyet 2014-ben Szilágyi Mária énekes és Fülöp Adrián zongorista, zeneszerző és producer alapított. Saját dalainkban a karibi ritmusokat – cha-cha, salsa, cumbia, rumba és mambo – magyar hangulattal fűszerezzük, így születik meg az egyedi, élő és elegáns hangzásvilág. Történetünk - A zenekar Maria y Los Chicos néven indult, azzal a céllal, hogy a latin zene szenvedélyét és energiáját elhozza Közép-Európába. Az eredeti felállás: Szilágyi Mária (ének), Fülöp Adrián (zongora/ének), Mikó Gábor (gitár), Jancsó Miklós (basszusgitár), Árva Balázs (dob) és Varga Zoltán (ütőhangszerek). Egyik első fontos fellépésünk a 2016-os Soproni Szüreti Napok volt, amely után a Sopron TV is interjút készített velünk. A teljes interjú megtekinthető a Youtube-on. További emlékezetes fellépéseink közé tartozik a Sopron FolkFest (2017), a sárvári 41. Nemzetközi Folklórnapok (2022), valamint a II. Folk Utcazene Fesztivál Balatonalmádi (2025). Saját dalok - 2018-ban jelent meg első saját dalunk, a Me haces llorar, egy duett a dominikai Ruben La Voz-zal. A dal első helyezést ért el az EthnoCloud Latin Top40 listáján, és a Dominikai Köztársaságban is bemutatták. 2019-ben nyolc további saját szerzemény következett, melyek közül több is előkelő helyen szerepelt a listákon. A dalok zenéjét és szövegét Fülöp Adrián írta. Zenéink elérhetők többek közt a YouTube, Spotify, Apple Music, SoundCloud, Deezer, Amazon Music platformokon. Zenei videó - 2020-ban forgattuk a Me haces llorar videóklipjét, amely az EthnoCloud videólistáján is első helyezést ért el. A forgatás helyszínei – Balaton, Rezi, Harka, Szombathely – a latin ritmusokat magyar tájakon jelenítik meg. A kubai táncospár és Ruben éneke autentikus latin hangulatot varázsol a képkockákra. Nézd meg a YouTube-on! Új korszak - 2022 óta megújult felállásban, frissített hangzással koncertezünk itthon és külföldön. A jelenlegi felállás: Szilágyi Mária (ének), Fülöp Adrián (zongora/ének), Mikó Gábor (gitár), Szántner László (basszusgitár) és Schneider Szilveszter (ütőhangszerek).
HoldEső // a Holdviola tagjaival
A HOLDESŐ az utóbbi évtized egyik legnépszerűbb electro-folk zenekara, a Fonogram Magyar Zenei díjas HOLDVIOLA tagjaiból alakult új produkció, melyet annak énekesnője, társalapítója és zenésztársai hívtak életre. Céljuk, hogy a megszokott magas színvonalon, új lendülettel és inspirációkkal vigyék tovább az egykori sikercsapat évtizedes zenei örökségét, melyet hazai és nemzetközi elismerések, díjak, slágerlistás dalok és mintegy 400 élő előadás fémjelez. A népdalokat mai hangzásvilággal összetéveszthetetlen stílusban ötvöző zenekar élő előadásai egyedülálló zenei és látványélményt nyújtanak a közönségnek. Műsoraikban megtalálható mindaz, ami a produkciót az igényes rendezvények egyik legkedveltebb fellépőjévé teszi: a magyar népdalkincsen alapuló nemzetközi színvonalú zene és előadás, valamint az ehhez illeszkedő, aprólékosan kidolgozott látvány és tánc (a megrendelt műsortípus és technikai feltételek függvényében). A modern hangzású, igényes hangszerelésű dalok, a páratlanul gazdag és értékes magyar népdalkincs gyöngyszemeit a ma embere számára is könnyebben befogadhatóvá és élvezhetővé teszik. Az ismerős dallamok, az érzelemgazdag, dinamikus előadás minden korosztály számára kellemes élmény, még ha először találkoznak is a zenekar műsorával. A koncerteken a legkedveltebb Holdviola dalok is felcsendülnek, mint például a „Bánat utca”, az Erdő, erdő, a „Tavaszi szél” vagy a „Ha te tudnád”. Az előadás bármilyen méretű fesztivál, kulturális rendezvény, ünnepi műsor számára kiváló választás.
Zsaya (az egykori Holdviola alapítójának új zenekara)
A Zsaya a többszörös díjjal elismert egykori Holdviola zenekar alapítójából és énekesnőiből alakult free kor-társ folk formáció. Zenéjükben a sajátos electro-folk hangzás mellett számos új, izgalmas, néhol “merész” irány is megjelenik. “Stílusunk folk alapú zenei szabadságot, flexibilitást jelent. A mai kor emberének gondolkodását, aki társként tekint a régi kor hagyatékára. Más népek kultúrájából is merítünk, hiszen a zene egyetemességét hirdetjük. Tisztelettel közelítünk a hagyományokhoz, amit vállaltan nem ápolni, hanem használni szeretnénk. A saját, szabad szellemű, emocionális értelmezésünkkel segítünk fennmaradásában, átörökítésében. Harmóniát és egymás elfogadásának érzését szeretnénk közvetíteni az embereknek. Zenénk origójában minden esetben hagyományos zenei kultúránk áll, de valójában a világ távoli sarkai kerülnek egymással kölcsönhatásba.” A magyar népdalkincsből táplálkozó ősi dallamokat, mai hangzásvilággal összetéveszthetetlen stílusban ötvöző zenekar élő előadásai különleges zenei és látványélményt nyújtanak a közönségnek. Műsorukban benne van mindaz, ami a ZSAYA-t az igényes rendezvények egyik legkedveltebb fellépőjévé teszi. Magyar népdalkincsen alapuló nemzetközi színvonalú, érzelemgazdag zene, valamint az aprólékosan kidolgozott látvány (amennyiben hátter visual megjelenítésre van lehetőség). A már híressé vált Holdviola slágerek (Bánat utca, Erdő, erdő) mellett az innovatív szellemiség jegyében a zenekar két nyelvű dalokat is készít és előad, amiben a magyar népdalok az egyre népszerűbb medley műfajban ötvöződnek más kultúrák zenéjével és szövegeivel a ZSAYA -ra jellemző egyedi, free kor-társ folk atmoszférában.
Szélműves
A Szélműves háromtagú moldvai csángó táncházi zenekarként indult, de mára egy hat főt számláló világzenei koncertbandává fejlődött. A rézfúvósokra alapozott „balkános” hangszer összeállítás és hangzás, illetve a különböző zenei stílusokban gyűjtött tapasztalatok adják meg a zenekar esszenciáját. Lendületes, feszes ritmusú zenénkben több nemzet (csángó magyar, román, szerb, török, zsidó, cigány) zenei világát ötvözzük egyéni hangszereléssel, felfogással és véget nem érő életvidámsággal. 2018-ban alakult együttesünk rövid idő alatt Szeged és környéke meghatározó koncert- és táncház zenekarává nőtte ki magát. Az országos ismertséget a 2022-es év hozta meg . Referenciáink közt olyan koncerthelyszínek és fesztiválok szerepelnek, mint a Magyar Zene Háza, Fonó Budai Zeneház, Campus Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok , DombosFest, Denagyvilág Fesztivál, Fékomadta Fesztivál, Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó, illetve a sárospataki Serketánc Tábor. Sodró lendületű táncházainkban az egyedi előadásmódnak és a népzene erejének köszönhetően olyan energiák szabadulnak fel, amelyek a laikus és rutinos táncos közönséget egyaránt mozgásra késztetik. Gyakran játszunk vendégművészekkel, akik újabb színeket emelnek produkciónkba. Koncertjeinken az autentikus dallamokat modern, fiatalos hangzásvilággal ötvözve adjuk át közönségünknek, élvezetessé téve azt bármely korosztály számára. Az együttes tagjai: Kerekes Enikő - ének Tamás Áron - szaxofon Molnár Bálint - koboz Szabó Levente - harmonika Kalmár Gergely - tuba Horváth Zoltán - dobszerelés, tapan
BMB trió
Hárman, három irányból... Folk - Battai Istán a népzene világából érkezik, a fúvós hangszerek szerelmese... Jazz - Majtényi Bálint jazzdobosént végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Rock - Bai Ádám a keményeb műfajból érkezett basszusgitárral/gitárral a kezében. A népi zenei hagyományok és az új kor zenéje között keressük az átjárókat, melyek egyfajta fúziót engedve a műfajok között, lehetőséget adnak a különleges kapcsolódásokra, keveredésre... A stílust mai szóhasználattal élve világzenének nevezhetjük, melyben az alkotás különböző hangulatai, színei egy képpé állnak össze. A hangzást közösen alakítjuk! Mindhárman máshonnan közelítünk a témához (folklór, jazz, rock), hozzáteszünk valamit..., ettől lesz nagyon egyedi! Fontos számunkra a minőségi zene, mely szórakoztat, kikapcsol, gondolatot ad, ha kell képes teremteni, felemelni, tanítani.
Keresés szűrése
Szűrés

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere