Barion Pixel

KoncertBooking: A rap rövid története + 4 dolog, amit kerülj el (kezdő) rapperként

külföld - 2022.06.13

A rap rövid története + 4 dolog, amit kerülj el (kezdő) rapperként

A rap egy igen népszerű műfaj manapság, ezzel együtt a hip-hop életérzés, öltözködési stílus is felkapottá vált az utóbbi időkben. Zenei szempontból nézve, sok-sok rapper igyekszik teret nyerni itthon és külföldön egyaránt, ugyanakkor – mint minden műfajban – a rapperek közt is akadnak jó és kevésbé jó alkotók, amennyiben ezt objektíven meg lehet ítélni (vannak szempontok, amik alapján kísérletet tehetünk erre). Az alábbiakban a rap gyökereit ássuk ki a teljesség igénye nélkül (a komplett áttekintésre több oldal is kevés lenne), majd felsorolunk néhány olyan hibát, amit sok kezdő rapper elkövet. Check this out!

A rap lényege

A rap egy olyan közvetítési forma, amely rímmel, ritmussal és beszélt nyelvvel működik, általában beat kíséretében. A hip-hop kultúra része az MC-zéssel, a breakkel, a DJ-zéssel, a break tánccal és a graffitivel egyetemben. 

A rapnél a számoknak van tartalma, flow-ja és egyfajta közvetítése. A tartalom az elhangzottakra vonatkozik; a flow az, ahogyan rímel dal, és annak ritmusa; a közvetítés pedig az a hangnem és sebesség, amellyel elhangzik.

A rapzene (pre-historikus) kezdete

Meglehetősen széles körben elfogadott tény, hogy a rapzene születése évszázadokkal ezelőttre, Nyugat-Afrikához vezethető vissza. A griotok olyan történészek voltak, akik a múltbéli eseményeket ritmikus beszéddel adták át falvaik lakóinak kezdetleges dobjáték mellett.

A karibi népművészek is meséltek rímekben történeteket, megalapozva ezzel a mai rapzene megszületését.

A loop létrejötte

DJ Kool Hercet széles körben a műfaj kezdeti katalizátoraként tartják számon. Az 1970-es évek iskolakezdései bulijai voltak virágzó ötleteinek inkubátorai, ahol két lemezjátszóját használta loopok létrehozására, újra és újra lejátszva ugyanazt az ütemet, kiterjesztve egy-egy dal instrumentális részét. 

Miután rájött, hogy ez lázban tartja az embereket egy bulin, meghívta barátját, Coke La Rockot, hogy segítsen neki a rendezvények lebonyolításában, és így született meg a „rap over the loop”.

A mainstreambe kerülés

Innentől kezdve a hip-hop néven ismert bronxi szenzáció megállíthatatlan volt. Az 1970-es években virágzásnak indult a DJ kultúra, és ismertté váltak olyan legendák is, mint az Afrika Bambaataa és Grandmaster Flash. És bár a 70-es években a DJ volt a meghatározó erő a műfajban, kisvártatva az MC-k is előtérbe kerültek. 

Kurtis Blow volt az első rapper, aki 1979-ben szerződött a Mercury Recordshoz. A Fatback Band és a Sugar Hill Gang akkoriban mainstream lemezeket adott ki, és a következő évben bekerült a Billboard Top 40-be. Ezeket a lemezeket többnyire az MC-k vitték a hátukon, mert a kor leghíresebb DJ-i nem voltak érdekeltek zenéjük rögzítésében, inkább a bulijaik révén szereztek hírnevet.

Az 1980-as években DJ Grand Wizard Theodore véletlenül feltalálta a „scratching”-et és a „needle drop”-ot – ezzel nemcsak a rapet, hanem a DJ-zés fizikai aktusát is új szintre emelte.

1982-ben Melle Mel és Ed „Duke Bootee” Fletcher MC-k is kijöttek egy dallal. Bár Grandmaster Flash and the Furious Five címen jelent meg, valójában csak egy szerelemprojekt volt kettejük között – ez lemoshatatlanul rányomta bélyegét a hip-hop lírai tartalmára és hierarchiájára. Egy dal, ami jelzi: az uralkodó buliorientált DJ-k napjai meg vannak számolva, és eljöhet a társadalmilag tudatosabb, MC-vezérelt rap következő korszaka. Ez a dal a The Message volt. 

Az aranykorszak

1984-ig a rímek és a rapek viszonylag egyszerűek voltak. Azonban a fejlettebb hangzás és az MC-k által elsajátított technikák előrehaladása lehetővé tette a rapperek új generációjának megszületését, avagy a „golden era” eljövetelét.

New York-i korszaknak is nevezik azt az időszakot, amikor úgy tűnt, minden új kislemez formálja az akkoriban ismert rap hangzásvilágát és irányvonalát; minden rapper művészete innovatívabbnak látszott, mint az őt megelőzőé. 

A kulcsszereplők közé tartozott Eric B. & Rakim, a Run-DMC, A Tribe Called Quest vagy a Public Enemy. A beat produkciók sűrűbbé, összetettebbé váltak, a rapek gyorsabbak lettek, a sampling technológia pedig a csúcsra tört. Mindez egybeesett azzal, amikor a dalszövegek a tiltakozás és lázadás hangosabb, figyelemfelkeltőbb formáivá váltak, a társadalmi igazságtalanság helyzetére összpontosítva.

A West Coast beszáll a játékba

A rap elsöprő népszerűsége miatt elkerülhetetlen volt, hogy földrajzilag is szétszóródjon. Az 1980-as évek végén bukkantak fel a nyugati part leghíresebb rapperei, a Too Short, az N.W.A. és Ice-T. Ezek a rapperek Los Angeles és Oakland recessziós területeiről érkeztek, és dalszövegeik gyakran személyes tapasztalataikat tükrözték. Városi élet velejárói, stricik, pia és drog – több olyan jelenséget fedtek fel ezek a szövegek, amik nem passzoltak a slágerek szabályozott rendszerébe.

Az N.W.A. egyik legnépszerűbb kislemeze, a „Fuck Tha Police”, amely a rendőrségi brutalitásra reagált, „hivatalosan elhelyezte az N.W.A.-t az FBI radarján, és a hip-hopot, és különösen a gangsta rapet Amerika első számú közellenségének nevezte.”

Ekkoriban kezdődött a nyugati part és a keleti parti rapháború.

A rivalizálás útjain

Az 1990-es években megtörtént a rapen belüli legnagyobb szakadás, ami a mai napig viták tárgyát képezi. A háború a keleti part és a nyugati part viszonylatában, a hip-hop két melegágyának földrajzi megosztottságából eredő stilisztikai és tartalmi irányzatok különbségek eredménye.

Mindezeken kívül személyes nézeteltérések is okozták a szakadást, leginkább Tupac Shakur és a The Notorious B.I.G. között. Az ellenük elkövetett merényletek azonban a feszültség enyhüléséhez vezettek, és megnyitották az utat pártfogoltjaik és kortársaik, például Jay-Z és Snoop Dogg előtt, hogy mindkét parton enyhülést hozzanak.

Női hangok

Míg az 1990-es években a nyugati és keleti part csatája zajlott, a női MC-k berobbanása is megtörtént. Noha rengeteg szöveg kezelte másodrendűnek a nőket, néhányan előreléptek, hogy a rap hangvételét jó irányba változtassák, utat nyitva a ma ismert női rapsztárok számára.

Salt-N-Pepa, MC Lyte, Queen Latifah és Yo Yo is letették névjegyüket a műfajban, míg Da Brat és Lauryn Hill az elsők között volt, akiket hivatalosan elismertek a mainstream szabványok szerint platinalemezekkel és Grammy-díjjal.

A fiatalabb rappereké lett a terep

A 2000-es évektől, illetve napjainkban a streamelés és az új technológiai fejlesztések több alműfajt, stílust tesznek lehetővé a műfajon belül, új szintekre emelve a samplinget, a beateket és a terjesztési módszereket. Történt egy elmozdulás a fiatal, rebellis, sokoldalú, mégis egyedi, társadalmi témákra érzékenyítő rapperek irányába, akik együttműködnek egymással, illetve más műfajok előadóival. A Spotify, a YouTube, az Instagram és TikTok sztárjai ők, és döntse el mindenki maga, ha tudja, hogy az aranykor vagy a kurrens éra-e a meghatározóbb a műfajt tekintve.

Most pedig a Cole Mize Studios ajánlásaival vegyük át, hogy miket érdemes elkerülni, avagy íme 4 hiba, amit általában kezdő rapperek vétenek:

o Nagy hangsúly rappelésen

Gondolj csak bele, ha a szemeiddel valami közeli tárgyra fókuszálsz, akkor minden, ami a fókuszon kívül van, elmosódik és életlen lesz, akárcsak fényképezésnél. Ha azonban kicsinyítesz és kijössz az ultrafókuszált pozícióból, mindent egyszerre láthatsz.

Általában azok a rapperek, akik csak most tanulják a „mesterséget”, hajlamosak jobban összpontosítani a flow-ra, mint a szövegeikre. De itt van a probléma: ezek csak együttműködve létezhetnek, így mindkettőre oda kell figyelni!

Például, ha ráállsz egy jó flow-ra egy számnál, majd csak hozzádobod dalszöveget, akkor azok feltehetőleg nem fognak jól működni egymással. 

Másrészt sokan csak elkezdenek írni, gondolkodás nélkül, és azt remélik, hogy a szöveg ütős lesz. Ez egy elszalasztott lehetőség, mert sok esetben olyan dalt produkálsz, amely vagy teljességgel kiszámítható, vagy egyáltalán nem tartalmaz strukturált formátumot.

o A gyakorlás hiánya

A tudás önmagában nem tesz jobb rapperré, hatékonyan és következetesen kell alkalmazni a gyakorlatban, amihez fegyelem kell. Ha elsajátítod a tudást, de nem gyakorlod, akkor ugyanazt az eredményt fogod elérni, mint ha felírnak egy gyógyszert, de nem veszed be. 

Az igazság az, hogy a tudás csak a fele az egyenletnek. Vannak, akik már évek óta rappelnek, de nem tapasztalták a várt javulást a gyakorlás hiánya vagy a bizonytalanság miatt.

Szórakozás, önkifejezés, terápia – te miért kezdtél el rappelni? Soha ne veszítsd szem elől a kezdeti indíttatást, és rázd le magadról a megfelelési kényszer vagy az elvárások súlyát. Ez nem egy verseny, hanem egy utazás. Nem baj, ha valamiben új vagy, és egyik napról a másikra nem sikerül elérni a végső céljaidat. Szánj rá időt, energiát és gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj!

o Az instrumentális rész meg nem értése

Egy másik hiba a kezdő rapperek esetében, hogy nem értik a dal instrumentális szerkezetét. Ha jól ki tudod számolni a taktusokat, akkor a verzékkel és horgokkal sem leszel gondban.

Azt is figyelembe kell venni, hogy egy dal különböző részei általában eltérően hangzanak. Például az intrókban és az outrókban gyakran kevesebb hangszer szólal meg, mint a dal bármely más szakaszában. Általában a horgok a dal legmagasabb pontjai, és gyakran itt sűrűsödik be leginkább az instru. A verzékben szintén kevesebb instrumentális rész van van, mint a horgokban, hogy több „hely” maradjon a szöveg/ének számára.

Szánj egy kis időt a hallgatott dalok egyes szakaszainak felosztására, így könnyebben felvázolhatod azok szerkezetét, ami a saját számaidnál is hasznos lehet!

o A beat meg nem értése

Ha meg akarsz tanulni rappelni, akkor van egy bizonyos sorrend, amit követned kell, hogy minden úgy működjön együtt, ahogyan kellene. 

Az ütemek számlálásának képessége az az alap, amelyről minden mást fel fogsz tudni építeni. Egy ház csak annyira jó, mint az alapja, amelyre épül, ezért ne siesd el ezt a lépést! Ez talán a legkritikusabb szakasz a jobb rapperré váláshoz vezető úton, és ez egyben a legelső lépés is.

Érdemes minden hallgatott dalhoz negyedhangokat, nyolcadhangokat, majd 16-os hangokat számolni. Próbáld meg ezt zene nélkül is megtenni, és nézd meg, hogy a saját belső tempód segítségével egyenletesen elosztod-e a hangokat, tudsz-e a gyorsítással és lassítással játszani!

Jó jele annak, hogy már elég jó vagy ebben és továbbléphetsz, hogy amikor zenét hallgatsz, azonnal be tudod azonosítani annak tempóját, és könnyedén elvégezheted az összes számolást, hogy koncentrálnod kellene rá. Ezen a ponton természetesebbé és ösztönösebbé válsz mint rapper, mint zenész.

Továbbá sokaknak nincs zenei háttere, amikor rappelni kezdenek, ebből kifolyólag nincs referenciapontjuk, ahhoz, hogy azonosítsák a rúgásokat és a pergőket egy dalban. Érdemes edzeni tehát a füleidet, hogy meghalld a két különböző ütős hangszert, mivel ezek segítenek megőrizni az ütemet, és útmutatást nyújtanak, amikor a flow-n és a dalszövegen dolgozol.

Ha szeretnél még több hasznos tippet, inspirációt, kövess minket Facebookon és Instagramon is!

Forrás: fouroverfour.jukely.com, colemizestudios.com

Hasonló cikkek

A kisebb tartalomgyártókat segíti a YouTube új funkciója, a Hype külföld - 2024.11.16
Mi a baj az Instagrammal? külföld - 2024.11.14
7 zenész, akik tarolnak a YouTube-on – Így érdemes plusz tartalmat generálni a platformon külföld - 2024.11.07
Hogyan segítheti a zenei menedzserek munkáját az AI? külföld - 2024.10.09
5 podcast, amit hallgatnod kell, ha érdekel a nemzetközi zenekiadás mibenléte külföld - 2024.10.05
5 technológiai trend, ami 2025-ben nagy hatással lesz a zeneiparra külföld - 2024.09.22
Hogyan kezdj bele a mesterséges intelligencia alkalmazásába zenészként? külföld - 2024.09.09
Nemcsak a zenében tehetségesek - a leggazdagabb női énekesek külföld - 2024.09.08
Női énekessel folytatja a Linkin Park külföld - 2024.09.06
A hip-hop ikonikus női alkotóit ünnepli egy nemrég nyílt kiállítás New Yorkban külföld - 2024.08.23
A legjobb alternatív zeneiskolák Európában - 1. rész külföld - 2024.08.08
Mit olvasnak a híres zenészek? 3. rész külföld - 2024.07.29
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 2. rész külföld - 2024.07.28
Miért és hogyan fejleszd angol nyelvtudásod zenészként? külföld - 2024.07.16
Újít a TikTok: mostmár vízjel nélkül is letölthetők a videók külföld - 2024.07.11
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #3 - Ülj ki a stégre és vedd kezedbe a leginspirálóbb életrajzokat! külföld - 2024.07.10
A 10 legjobb zenei szerkesztő program 2024-ben külföld - 2024.06.30
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek hangszerekről, zenei felszerelésekről külföld - 2024.06.26
Az alkalmi zenehallgatóktól a szuperrajongókig: a Spotify közönségszegmensei külföld - 2024.06.23
Hogyan működik és miért jó a Google text-to-music generátora, a MusicFX? külföld - 2024.06.14
Inspiráló zenei dokumentumfilmek esős napokra külföld - 2024.06.12
Hogyan alakítja át az AI a Z generáció zenei ízlését? külföld - 2024.06.06
Így hackeld meg a YouTube Shorts algoritmusát külföld - 2024.05.12
Nincs esély arra, hogy a mesterséges intelligencia teljesen leváltsa a zenészeket, és ez jól is van így külföld - 2024.05.05
A TV zenéje: sorozatok, amiknek a hangzásvilágát is imádjuk (1. rész) külföld - 2024.05.03
Global Music Report: jelentős növekedést produkált a zeneipar, de vannak problematikus területek külföld - 2024.04.28
Furcsa zenei kollabok, amik végül kultikussá váltak külföld - 2024.04.24
Elkészült az első mesterséges intelligencia által generált zenei videó külföld - 2024.04.07
A világ legkülönlegesebb hangszerei #1 - kalandozás a meditatív hangzásvilágban külföld - 2024.03.30
Zene és divat #2 - A punkok stílusa külföld - 2024.03.23
Innovatív zenei startupok 2024-ben – fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia külföld - 2024.03.20
A legjobb online platformok zenetanuláshoz #1 külföld - 2024.03.17
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek #2 külföld - 2024.03.14
A jövő zenéje #3: Output Co-Producer Pack Generator külföld - 2024.03.11
Zene és fenntarthatóság #4 - Kinetikus táncparkettek külföld - 2024.03.10
Tudjuk, mit olvasol idén tavasszal - kedvenc gitározásról szóló könyveink (1. rész) külföld - 2024.03.02
A jövő zenéje #2: az 5 legjobb generatív AI chatbot, amelyet neked is ismerned kell külföld - 2024.02.25
A playlistek ereje: hogyan befolyásolják a lejátszási listák a streamelési számokat és az előadók sikerességét? külföld - 2024.02.23
Az Eagles zenekar kéziratainak illetéktelen birtoklása miatt kezdődött bűnper New Yorkban külföld - 2024.02.21
Zene és fenntarthatóság, 3. rész - környezettudatos fesztiválok Európában külföld - 2024.02.11
Grammy-díjak 2024: íme a nyertesek listája külföld - 2024.02.05
A leghasznosabb appok zenészeknek (5. rész) - együttműködést támogató felületek külföld - 2024.02.03
Mi az a YouTube Samples és miért jó neked, ha zenész vagy? külföld - 2024.01.24
Zenei hagyományok #2: a korai jazz New Orleans-ban külföld - 2024.01.21
Szabadjára engedett kreativitás, avagy a Morning Pages technika külföld - 2024.01.17
Zenei hagyományok #1: klubkultúra Berlinben külföld - 2024.01.10
Műfajok nyomában, 3: a K-pop külföld - 2024.01.07
Zene és fenntarthatóság #2: zenészek, akik aktívan tesznek a környezetvédelemért külföld - 2023.12.10
Érdekességek a zene világából #1 - Valóban a zene a közös nyelvünk? külföld - 2023.12.06
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #6 – Podcastek a zenei üzletágról külföld - 2023.12.04
Új funkciókat jelentett be a TikTok: megérkeztek az előadói profilok! külföld - 2023.12.01
Elhunyt Shane MacGowan, a Pogues frontembere külföld - 2023.12.01
Disney-dalokkal érkezik Magyarországra a The King's Singers külföld - 2023.11.29
Tudjuk, mit olvasol idén télen! - Kedvenc dobolásról szóló könyveink külföld - 2023.11.20
YouTube zenészeknek, 4. rész: a legjobb csatornák DJ-knek külföld - 2023.11.15
Zene és fenntarthatóság, 1. rész: The Climate Gig külföld - 2023.11.08
Loudly: zenekészítés generatív mesterséges intelligenciával külföld - 2023.11.06
Hat év után ismét magyar csillag a Rising Stars-ban külföld - 2023.11.02
Műfajok nyomában, 2. rész: a trap zene külföld - 2023.10.27
Európában tovább nőttek a beszedett jogdíjak 2022-ben külföld - 2023.10.26
Megváltozik a Spotify jogdíj modellje 2024-től külföld - 2023.10.26
Nemzetközi díjat nyert a Larry külföld - 2023.10.23
Slash és zenekara, a Myles Kennedy & The Conspirators jövőre Budapesten lép fel külföld - 2023.10.20
Konferenciák, showcase-ek 2024-ben, amelyekre megéri jelentkezni külföld - 2023.10.18
A zeneipar szuperhősei, a szuperrajongók külföld - 2023.10.15
Kiadták az Electronic supergroup legjobb dalait külföld - 2023.10.14
A leghasznosabb appok zenészeknek (4. rész) - dalszerző alkalmazások külföld - 2023.10.02
Dalszerzők napja a mesterséges intelligencia jegyében külföld - 2023.09.29
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #5 – Podcastek a dalírásról külföld - 2023.09.24
TuneCore tanulmány: a megkérdezett indie előadók 27%-a használt már mesterséges intelligenciára épülő zenei eszközöket külföld - 2023.09.22
Eltűnsz a teendők között? A legjobb projektmenedzsment applikációk zenészeknek külföld - 2023.09.10
Tanulj, fejlődj, inspirálódj #5 – a legjobb szakmai podcastek dobosok számára külföld - 2023.08.08
Tedd próbára magad! - Külföldi dalszerző versenyek, amelyekre érdemes jelentkezni külföld - 2023.08.02
Itt a Meta legújabb fejlesztése, az Instagram Threads külföld - 2023.07.17
Gumicukor hegy, Bob Hope imitátor, kiskacsák - furcsa backstage igények világsztároktól (1. rész) külföld - 2023.06.18
Műfajok nyomában, 1. rész: a világzene külföld - 2023.04.20
ChatGPT-4: a zeneipar forradalmasítása mesterséges intelligenciára épülő nyelvi modellekkel külföld - 2023.04.16
Szakmázásra fel! - A legjobb zenei konferenciák Európában 2023-ban külföld - 2023.04.03
A régi zenék jobbak, mint a maiak? (2. rész) külföld - 2023.03.22
Az Apple Music önálló alkalmazást készített a klasszikus zene kedvelőinek külföld - 2023.03.21
Beköszöntött a „robotzene” kora, avagy egyre inkább teret hódít a mesterséges intelligenciával történő zenekészítés külföld - 2023.03.18
Már majdnem megvagy az új lemezeddel? Így készíts/készíttess ütős albumborítót hozzá! külföld - 2023.02.27
Megérkezett a Spotify új funkciója, a mesterséges intellingecián alapuló DJ külföld - 2023.02.23
„Lennél a Valentinom?” – 9 power couple a modern zene világából külföld - 2023.02.10
Március 19-én zárul a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál versenyére való jelentkezés! külföld - 2023.02.08
Harry Styles kapta az év albuma díjat, Beyoncé rekordot döntött külföld - 2023.02.06
Michael Jackson unokaöccse játssza a címszerepet a Michael című életrajzi filmben külföld - 2023.02.01
George Michael, Missy Elliott, a Joy Division/New Order is jelölt a Rock & Roll Hírességek Csarnokába külföld - 2023.02.01
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #4 – „Nők a zenében” podcastek külföld - 2023.01.31
YouTube zenészeknek, 3. rész: fókuszban a zenei marketing külföld - 2023.01.23
Francia jelentés: csalnak a streaming hallgatottsággal külföld - 2023.01.16
Ava Max új lemezt ad ki külföld - 2023.01.11
Zene és divat kapcsolata: a flapperektől a hippiken és a punkokon át a kevert stílusokig külföld - 2023.01.09
YouTube zenészeknek, 2. rész - Branding, kritika, edukáció külföld - 2023.01.04
Nem csak a gamerek Mekkája: Discord zenészeknek külföld - 2022.12.30
Az elektronikus zene legfőbb online piactere: a Beatport és ami mögötte van külföld - 2022.12.29
7 nélkülözhetetlen ingyenes alkalmazás útközbeni zenéléshez külföld - 2022.12.27
Mentálhigiéné a zeneiparban, 1. rész: Támogató szervezetek, platformok külföld - 2022.12.20
YouTube zenészeknek, 1. rész: a 7 legjobb csatorna dobtanuláshoz külföld - 2022.12.20
Vigyázz, kész, TikTok #3: live streaming a TikTokon – van értelme? külföld - 2022.12.14
Innováció a zsebedben – niche zenei mobilappok, amikre érdemes odafigyelni #1 külföld - 2022.12.07
Tanulj, fejlődj, inspirálódj! #3 – Gitárról szóló podcastek külföld - 2022.12.04
#SpotifyWrapped: 2022 legnépszerűbb dalai, előadói, podcastjai és trendjei külföld - 2022.12.01
A bolygó az egyetlen táncparkettünk – zenei rendezvények és a fenntarthatóság külföld - 2022.11.24
Rádió vs. streaming – a milleniálok inkább a streamingben hisznek! külföld - 2022.11.22
Vigyázz, kész, streaming – így maxold ki az Apple Music-ot! külföld - 2022.11.18
Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben külföld - 2022.11.17
Zenész/sorsok – a legnézettebb zenei témájú filmek (1. rész) külföld - 2022.11.14
Az Amazon lekörözi a Spotify-t és az Apple Musicot? külföld - 2022.11.12
A független zenészek Mekkája, avagy a Bandcamp és ami mögötte van külföld - 2022.10.27
Egy tanulmány szerint a nők még mindig alulreprezentáltak a globális zeneiparban külföld - 2022.10.14
Új filmzenei albuma jelenik meg az Oscar-díjas Hans Zimmernek külföld - 2022.10.10
Hogyan használd a Redditet rajongótáborod növelésére? Mondjuk! külföld - 2022.10.07
Itt az új social média-őrület, a BeReal! Ismerd meg és használd ki a benne rejlő lehetőségeket! külföld - 2022.09.28
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára #2 külföld - 2022.09.02
Spotify & Shopify: így alakítsd át az előadói profilodat egy virtuális bolttá külföld - 2022.07.26
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron #2 – 2022 eddigi legjobb zenei könyvei külföld - 2022.07.25
Lehetsz-e digitális nomád zenei producerként? Spoiler: IGEN! Mutatjuk, hogyan! külföld - 2022.07.20
Városok, amelyek kihagyhatatlanok a zene szerelmeseinek külföld - 2022.07.18
Cél: a világot jelentő deszkák, avagy tippek a nemzetközi zenei karrier felépítéséhez külföld - 2022.07.04
Tudjuk, mit olvasol idén nyáron – kedvenc zenei szakkönyveink külföld - 2022.06.15
Tanulj, fejlődj, inspirálódj – a legjobb szakmai podcastek zenészek számára külföld - 2022.06.08
Patreon zenészeknek - a jutalmak (2. rész) külföld - 2022.05.13
Mit olvasnak a híres zenészek? 1. rész külföld - 2022.05.11
Nem csak a 20 éveseké világ – előadók, akik 30-on túl lettek sikeresek külföld - 2022.04.27
A leghasznosabb appok zenészeknek (1. rész) külföld - 2022.03.28
#RiotGirls, avagy nők, akik megváltoztatták a zeneipart külföld - 2022.03.08
AR és VR technológia a zenében - ez lenne a jövő? külföld - 2022.02.15
NFT-k: egy új világ küszöbén állunk? külföld - 2022.01.19
Trükkök a Spotify algortimusának befolyásolására külföld - 2021.12.14
Ügyelj a biztonságra, avagy tippek rendezvényszervezőknek! külföld - 2021.11.09
A legkülönlegesebb zenei alműfajok az elmúlt 25 évből – 1. rész külföld - 2021.10.20
Jövőre Budapesten koncertezik a Red Hot Chilli Peppers! külföld - 2021.10.13
A 9 legjobb fülmonitor 2021-ben külföld - 2021.03.10
Less be a világsztárok luxusturnébuszába! külföld - 2021.03.03

Ferestre pop-up (în cadru)

Expirare timp

Expirare timp

Nr de solicitări ale Dvs. au depășit
cele cinci posibilități,
Pentru alte căutări logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Tip

Tip

Registrare

Logare

Registrare

Registrare

Folosința paginii este legată de regisztrare.

Social

Registrați-Vă

sau

Registrare

Completarea numelui este obligatorie.
Completarea adresei de e-mail este obligatorie.
Completarea numărului de telefon este obligatorie.
Completarea cu parolă este obligatorie.
Acceptarea directivelor de prelucrare este obligatorie
Acceptarea condițiilor de utilizare este obligatorie.
Este obligatorie utilizarea pozei KoncertBooking cu filigran, siglă.
Ai deja profil? Logează-te!

Parolă uitată

Parolă uitată

Dacă ați uitat parola, puteți solicita una nouă prin completarea câmpului următor.

Parolă uitată

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

If you haven't receive the activation email, you can ask for a new one by filling up the field below with your e-mail address.

Resend activation email

Vă rugăm să completați cu adresa de e-mail al utilizatorului.
Încă nu ai profil? Registrează-te aici!

Reînnoire parolă

Reînnoire parolă

Dacă ați uitat parola, Vă trimitem un link, cu ajutorul căruia puteți face o parolă nouă și puteți ajunge înapoi în contul Dvs.

Reînnoire parolă

Vă rugăm a introduce parola din nou.
Vă rugăm să introduceți parola cea nouă

Atenție!

Atenție!

Pentru utilizarea funcției vă rugăm logați- Vă
sau înregistrați-Vă aici!

Meghívó küldése

Parolă uitată

Succes!

Succes!

Atenție!

Atenție!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Zi specială!

Zi specială!

Prețurile din listă pot fi diferite! Vă rugăm să cereți informații pe chat!

Atenție!

După showurile de miezul nopții, data de căutare corectă este cea de la ziua imediat următoare. De ex. La un show/eveniment club ce începe sâmbăta la miezul nopții, este de căutat ziua de duminică ora 01:00!

Atenție!

Atenție!

Valabilitatea linkului de activare a expirat! E-mailul de activare V-a fost trimis din nou.

Keresés mentése

Keresés mentése

Keresését hozzáadhatja a naptárához, így az eseményben lévő linket megnyitva mindig friss találatokat kaphat.

Zi specială!

Előadói lista küldése

Hibás emailcím!
Nincsenek előadók kiválasztva

Ajánlat küldése

Ajánlat küldése

Hibás emailcím!

Listázó linkjének küldése

Listázó linkjének küldése

Hibás emailcím!
Név megadása kötelező!
Închidere