#RiotGirls, avagy nők, akik megváltoztatták a zeneipart
Tiszteletünket fejezzük ki a legprogresszívebb, legmaradandóbb női zenészek előtt, akik nem egyszer komoly harcok árán taposták ki azt az utat, amelyen a 21. század előadói járhatnak. Hiszen nem volt mindig könnyű női zenésznek lenni – vagy éppenséggel nőnek lenni. De már a kezdetektől fogva ott voltak, lépésről lépésre nyertek teret azért, hogy eljöhessen az a kor egyszer, amikor már nem „női zenész”-ként, hanem „zenész”-ként hivatkozunk a nőnemű előadókra. Érkezzenek hát a riot girlök, a pop megasztárok és lírikus balladák királynői az udiscovermusic.com cikke nyomán.
Amint azt Lucy O'Brien rock kutató akadémikus She Bop című könyvében lejegyzi, a legelső előadók, akik népszerűsítették a blues-t és sikeresek voltak a lemezeladások terén, bizony nők voltak. Az Okeh Records által 1920-ban kiadott „rassz lemezek” közül az első – a fekete amerikaiak kiaknázatlan piacát célzó számokat – egy nő nevéhez kötődött, ő volt Mamie Smith és a „Crazy Blues”.
Az első legendás személyiség a zeneiparban Ma Rainey, vagyis „A Blues Anyja” volt, aki a közvetlen, földhözragadt stílust képviselte egy kis glamúrral fűszerezve. Férjével kettesben kezdett turnézni, de több mint 100 szólófelvételt is készített. A megkeresett pénzt két színházba fektette, majd kényelmesen visszavonult. Felfedezte Bessie Smith-t is, aki a 20-as években még inkább behozta a blues-t a mainstreambe – abban az évtizedben, amikor a női előadók sikeresebbek voltak, mint a férfiak!
Smith hamar elvesztette szüleit, emiatt egy nővére nevelte, és Clarence bátyja énekelni és táncolni tanította. Csekély fizetség ellenében már kislányként Chattanooga utcáin énekelt, aztán bekerült egy vándor színtársulatba, ahol táncolt. Bessie Smithnek 1918-ban már saját showműsora volt. Az első lemeze, (Downhearted Blues) 1923-ban jelent meg és átütő sikert aratott (780 000 példány kelt el rövid néhány hónap alatt). A következő tíz évben 160 felvételt készítettek vele, és igen jól keresett. Gyakran együtt lépett fel Fletcher Hendersonnal, Louis Armstronggal, Coleman Hawkins-szal.
„Smithnek több férje is volt, de soha nem tudták irányítani őt vagy a biszexuális kapcsolatait" – fedi fel O'Brien a She Bop-ban. A korai független nők idolja volt ő.
A nők ugyanakkor nem csak énekeltek: Memphis Minnie gitárstílusa a klasszikustól az elektromos blues-ig terjedt, és 1933-ban egy gitárversenyen legyőzte Big Bill Broonzyt, a nézőközönség nagy örömére.
Ahogy a blues jazzé változott, egy nő lett a szcéna legeredetibb és legdicsértettebb hangja: Billie Holiday. Bár Lady Day sokat szenvedett a férfiak miatt – 10 évesen megerőszakolták, 13 évesen pedig prostituáltként dolgozott, munkásságát egy bordélyházban kezdte „építeni”, ahol megszállottan hallgatta Bessie Smith-t. Haragját és fájdalmát a populáris zenei kánon legmegrázóbb dalává változtatta; a „Strange Fruit” volt az első olyan dal, amelyben egy énekesnő ennyire szókimondóan, ennyire dühösen és ennyire nyíltan fejezte ki érzéseit az életét tönkretevő rasszizmus kapcsán.
Ella Fitzgerald is feszegette a határokat a korban; sokoldalú hangjával uralta a bebopot, amit virtuóz módon szólaltatott meg. Ő volt az első fekete zenész, aki a The Copacabana headline-jára került, és később tovább tört előre, például szerepelt Quincy Jones 1989-es albumán, a Back On The Block-on. Egy másik úttörő női művész, Björk gyerekkora óta rajong Fitzgeraldért. „Az éneklése nagy hatással volt rám, de nem a közvetlen értelemben" – mondta a Q magazinnak 1994-ben. „Inkább abban az értelemben, hogy ne vegyük túlságosan szó szerint a dallamokat... a lényeg inkább a hangulat, az érzelmek, és nem baj, ha elfelejtjük a szöveget. Ettől még elénekelhetjük a dalt. Azt tehetünk, amit csak akarunk."
Az első nő, aki szerzeményeit kiadhatta az Egyesült Államokban, Connie Francis, egy olasz-amerikai New Jersey-i lány volt, aki Concetta Franconero néven született. Egyik szóló követte a másikat, aztán inkább az orvosi karriert fontolgatta. Utolsó session-je alkalmával 1957-ben rögzítette egy 1923-as dal, a „Who’s Sorry Now?” feldolgozását. Az Egyesült Királyság slágerlistáján az 1. helyezést érte el vele, az Egyesült Államokban pedig a 4. helyet. 1960-ban az „Everybody's Somebody's Fool" című száma lett az első szólóban rögzített, női előadó által énekelt dal, amely az Egyesült Államok slágerlistájának élére került.
Azonban más műfajokban is szárnyaltak a nők. Wanda Jackson, a „Rockabilly Királynője” nem csak tartozéka volt Elvisnek... 11 éves korától saját rádióműsort vezetett, később pedig saját zenekarával turnézott. Anyja által varrt, csillogó színpadi ruháival, vagány szövegeivel és egyedi orgánumával örökre beírta magát a rockabilly történetébe.
Janis Joplin, aki visszahozta a blues-t a hatvanas évek rock korszakába, még keményebben mutatta meg, hogy mit is tehet meg egy női előadó – körülbelül mindent. Ma Rainey és Bessie Smith hatására az iskolában folkot és blues-t kezdett énekelni, ahol nemcsak súlya és aknés bőre miatt zaklatták, hanem a fekete zene iránti szeretete miatt is. Joplin az elsők között volt, akik küzdöttek azért a szabadságért, amit a 60-as évek ígért – annak minden jó és rossz következményével együtt –, és megpróbált olyan függetlenül élni, amennyire csak tudott. Hamar átvette az irányítást a stúdióban, mielőtt szólózni kezdett volna, inspirálva ezzel a szabad női szellem egy egész generációját.
Szintén a rock határait feszegette a Jefferson Airplane-es Grace Slick, aki elhagyta első bandáját és férjét is, hogy a hippi korszak egyik ikonikus frontemberévé váljon. Szokatlanul mély hangjával Slick a rockhangszerek „legférfiasabbját”, az elektromos gitárt kívánta utánozni, és ő írta az acid rock egyik meghatározó szerzeményét, az 1967-es „White Rabbit"-et is.
Pop vizekre evezve, Carole King a 60-as évek egyik megkerülhetetlen alakjaként vonult be a zenetörténelembe. Tökéletes hangmagassággal született, négyévesen kezdett zongorázni tanulni. Dalszerző partnerével és férjével, Gerry Goffinnal a korszak legnagyobb pop és lánybandás slágereit írta – például a „The Loco-Motion”-t, az „It Might As Well Rain Until September”-t és a „Will You Love Me” Tomorrow”-t. 1955 és 1999 között King 118 Billboard-slágert és 61 brit toplistás slágert jegyzett szerzőként vagy társszerzőként. Másoknak írt slágerei, a The Drifters „Up On the Roof”-jától kezdve Aretha Franklin páratlan „(You Make Me Feel Like) A Natural Woman”-jéig a mai napig a fülünkben csengenek.
Cher egy egészen más utat tett meg a rágógumi popon keresztül a szólósikerig, aki, miután Phil Spector dalaiban feltűnt vokálosként, férjével, Sonny Bono-val együtt elindult a csúcs felé. Bono-val közös számuk, az „I Got You Babe" a korszak egyik himnusza. A hippipopban való előre menetelés azonban nem volt felhőtlen, Bono ugyanis évekig visszafogta Cher karrierjét. Első szólóját ("Gypsys, Tramps és Thieves", 1971), ami első helyen végzett az USA slágerlistáján, már az ő közreműködése nélkül készítették el. 1974-ben Bono különválást kezdeményezett „kibékíthetetlen ellentétek" miatt, majd Cher válókeresetet indított, azt állítva, hogy Bono visszatartotta tőle a megkeresett pénzét. Cher széles körben bejárta a zenei műfajokat; a rockot, a popot, a disco-t és a dance-t. A csúcspontok közé tartozik az "If I Could Turn Back Time" című 1989-es power balladája, valamint az 1998-as vocoder-trance sláger, a "Believe", amely egy női előadó legnagyobb példányszámában eladott slágere lett az Egyesült Királyságban. Cher az utóbbi években, a közösségi média világában is igen sikeresnek mondható.
Ha már a bőrruhás rockcsajokról beszélünk, tisztelegjünk Suzi Quatro előtt is, aki az első híres női rock basszusgitárosként kezdte el radírozni a nemi határokat. A magát a tomboyok közé soroló Quatro finoman felhívta a figyelmet a kettős mércére. Mivel az amerikai lemezcégek felbosszantották azzal, hogy a következő Janis-ként akartak rá tekinteni, 1971-ben az Egyesült Királyságba költözött, hogy megcsinálja saját karrierjét. Quatro igényt támasztott a korszak „férfias" glam és hard rock hangzására, ahogyan ez a „Can The Can", „48 Crash" és „Devil Gate Drive" című slágereiben is hallható.
Quatro korszakalkotó társaival, a Runaways gitárosával, Joan Jett-tel és a beatnik-ihletésű proto-punk költőnővel, Patti Smith-szel együtt szabaddá tette az utat olyan punk rockban alkotó nők számára, mint például Akron, Chrissie Hynde, Poly Styrene vagy olyan bandák, mint a Slits and the Raincoats vagy a Siouxsie & The Banshees stb előtt.
De a 70-es években nem a kemény stílus volt az egyetlen út; jelen volt a dívák erőtere is. Bár Diana Ross sikerét a The Supremes-ben általában nem a női szolidaritás mintapéldányaként tartják számon, hatalmas ereje volt színesbőrű nőként, aki vitathatatlanul a pop és a disco legjobbjai közé tartozik. Áttörést és inspirációt hozott sok későbbi nő számára összesen 70 (!) slágerével. Továbbra is ő az egyetlen előadó, aki szólóművészként, duettpartnerként, trió tagként és együttesként is a csúcsra jutott; a Billboard magazin 1976-ban az „évszázad női előadóművészének" nevezte.
Barbra Streisand szintén magasra tette a mércét. Eredetileg színészi karriert tervezett, de úgy gondolta, hogy bónuszként megpróbálkozik az énekléssel. Miután részt vett egy tehetségkutató versenyen egy helyi szórakozóhelyen, a klub tulajdonosai annyira rácsodálkoztak tehetségére, hogy több hétre lefoglalták, majd beindult előadói karrierje. Korán elkezdte produkcióiba vegyíteni a vígjátékos elemeket és a színpadiasságot. A kiváló színikritikus, Leonard Harris is imádta, ezt írta róla: „most 20 éves, de 30 éves korára újraírja a rekordok könyvét." Nem tévedett: Streisand több millió lemezt adott el, rengetegen voltak rá kíváncsiak, és ő az egyetlen előadó, akinek hat évtizede állandó toplistás albumai vannak.
Kate Bush munkássága is több szempontból mérföldkőnek számít. Bush megalapította saját kiadói és menedzseri társaságát, és egyre inkább átvette az irányítást lemezei gyártása felett. A The Dreaming című albumától kezdve Bush teljes mértékben kézben tartotta karrierjét, virtuóz módon kísérletezett a poppal, és úttörő szerepet játszott az elektronikus hangszerelésben is.
Bush utat nyitott a nők számára az alternatív zenében, de emlékeznünk kell azokra az előadókra is, akik kiszélesítették a mainstreamet, például Madonnára. Michiganből költözött New Yorkba mindössze 35 dollárral és nagy ambíciókkal, azóta minden idők egyik legtöbbször emlegetett sztárjává vált. Az őszintesége és az emberek arcába tolt szexualitása, valamint elképesztő sikere nők generációit inspirálta.
Körülbelül ugyanebben az időben Whitney Houston is a világot jelentő deszkákra lépett. Houston első albuma volt a legtöbbet eladott, nő által jegyzett korong a történelemben, és ő az egyetlen előadó, akinek hét egymást követő Billboard No.1 kislemeze született. Későbbi nehézségei ellenére nemcsak a zene, hanem a film terén is inspirációt tudott nyújtani, különösen az 1995-ös Waiting To Exhale című filmmel, amelyre vízválasztóként hivatkoznak a fekete nők filmvásznon való megjelenítése kapcsán.
Mariah Carey-t menedzser férje, Tommy Mottola fedezte fel és terelgette. Nagy ívű balladái óriási mennyiségben keltek el, de Mariah többet akart. Elvált Mottolától, és az 1995-ös Daydream albummal átvette az irányítást karrierje felett. Egy kortársabb R&B hangzásra váltott és olyan vendégrepperekkel kezdett dolgozni, mint az Ol' Dirty Bastard vagy Jay Z. Ez az irány hozta meg az igazi sikert számára. Páratlan, „Fantasy” című kislemezével ő lett az első női előadó, aki kislemezzel debütált a Billboard Top 100-as listáján. És azzal, hogy tiszta, mély balladai imázsát játékosabb dívasággá változtatta, Carey az egyik legkedveltebb pop eladóvá vált.
Janet Jackson is a férfiak árnyékából indult – nem csak rendkívül híres testvérei, hanem uralkodó édesapja miatt is. Már hétéves koruktól kezdve szerepeltek családi produkciókban. Művészeti és kereskedelmi áttörését a Control (1986) hozta el, ezáltal eltávolodhatott apja befolyásától olyan producerek segítségével, mint Jimmy Jam és Terry Lewis. „Ez a dal nem csak azt jelentette, hogy ezentúl én gondoskodom magamról, hanem azt is, hogy egy sokkal kevésbé védett világban élek. És azt is, hogy vastag bőrt növesztek." Következő albumának, a Rhythm Nation 1814-nek a kiadásakor menesztette apját a menedzseri posztról.
A 90-es évekbe ugorva, Britney Spears „… Baby One More Time” című platinalemezével átvette az irányítást. A klipben egy katolikus iskolás lány tisztátalan gondolataival ismerteti meg a közönséget. Spears küzdelme azért, hogy irányítást szerezzen felnőttkori imázsa felett, követendő példa lett többek között azok számára, akik gyereksztárból lettek felnőtt előadókká Miley Cyrustól Selena Gomezig. 2008-ban Britney lett az első női előadó, akinek öt albuma mind a legelőkelőbb helyen debütált az Egyesült Államokban.
Az alternatív rock kereskedelmi áttörését a 90-es években a nők vezették, a Sonic Youth-os Kim Gordontól Liz Phairig. Courtney Love a grunge rendkívül öntudatos Janis-eként tűnt fel – nyers, dühös hangja és félelmet nem ismerő őszintesége egy generációnak adott motivációt, míg a Bikini Kill, a Babes In Toyland, a Sleater-Kinney és a riot grrrls minden eddiginél kifejezőbben vitte a zenébe a feminista politikát. Az olyan előadók, mint Tori Amos és Alanis Morrissette pedig behoztak ebből a haragból és energiából a fősodorba is.
A mai pop megasztárok büszke és nyitott feminizmusában a 90-es évekbeli ikonok örökségét láthatjuk, de eltarthat egy ideig, amíg például Beyoncé hatását mérni tudjuk. Mint sokan ezen a listán, az ő története is a növekvő kontrollról szól. Beyoncé apja-menedzsere, Matthew Knowles égisze alatt alkotott a Destiny’s Childtól kezdve. Később depresszióban szenvedett, miután apja elbocsátotta az együttes tagjait. Matthew menedzsereként szóló karrierjét is egyengette, de 2010-ben Beyoncé édesanyja tanácsára szünetet tartott a karrierjében, majd 2011-ben megvált apjától, mint menedzserétől.
Innentől kezdve önmaga lehetett és ez dalaiban is visszatükröződik: a baile-funk hatású „Run The World (Girls)” című szám egyfajta mottója lett. A „Limonade”-dal egyidőben erőteljesebb szövegek és képi világ jellemezte munkásságát. Büszkén áll a feminizmus és a Black Lives Matter mozgalom mellé, csak úgy, mint Rihanna, aki Beyoncé és sok más előadó mellett szerepelt egy nagy horderejű Black Lives Matter videóban is. Olyan dalokkal, mint az „American Oxygen” és az őszinte Anti című album, RiRi egyúttal példaként áll a mainstream sztárok előtt a társadalmi szerepvállalás, figyelemfelkeltés kapcsán. Hosszú utat járt be attól a kedves mosolyú, 17 éves barbadosi lánytól kezdve, aki 2005-ben kiadta a Music Of The Sun-t.
Ha női előadók kiemelkedő alakjairól van szó, akkor Katy Perry mellett sem mehetünk el szó nélkül – egy olyan dalszerzőről beszélünk, aki Carole Kinghez hasonlóan rátalált saját sikerére, és akinek sweet pop képe a nőiesség hercegnős, habos-babos stílusát sugározza, miközben szókimondó empowerment himnuszok sorát szállítja.
Az ő stílusával némiképp kontrasztban, a popvilág egyik leggroteszkebb előadója az a Lady Gaga, aki egy saját maga alkotta ikon egy fura, már-már nem evilági ízléssel. Kezdettől fogva kész sztárként mutatkozott be: egy áttörést jelentő kislemez, a „Paparazzi”, és egy album, a The Fame kellett a sikerhez. A saját legenda megírása pedig működött – ma már az egyik legtöbbet eladott előadó, 114 millió lemeze kelt el, hat Grammy-díj és három Brit Awards büszke tulajdonosa. Népszerűségét többek között arra használta fel, hogy kiálljon mások elé; megosztotta saját történetét, azt, hogy 19 évesen megerőszakolták, majd előadta a témáról szóló „Til It Happens To You” című dalát szexuális zaklatás áldozatokkal körülvéve az Oscar-gálán.
Korábban a csúcsra csak egy nő érhetett fel, de szívmelengető módon a női szolidaritás egyre inkább teret nyert a popban. Taylor Swift, aki a szcéna legfülbemászóbb dalait írja, és minden lélegzetvételével rekordokat döntöget, a nyilvánosság előtt indult el a feminizmus felé, ellensúlyozva a média azon tendenciáját, amelyben női sztárokat állítanak szembe egymással.
Lorde-ot maga David Bowie üdvözölte a zene jövőjeként. Amikor második albuma, a Melodrama megjelenése előtt megvált menedzserétől, Scott MacLachlantől, az interneten azt motyogták, hogy ez talán nem volt a legbölcsebb döntés. „Hé, férfiak" - írta válaszul a Twitteren – „tegyetek nekem és magatoknak egy szívességet, és ne becsüljétek alá a képességeimet."
Úgy tűnik, ha a világ női előadóit és az aktuális tendenciákat vesszük alapul, a világ jó kezekben van – erős karaktereket, sokoldalú zenéket, példaértékű gondolatokat kaptunk és kapunk ma is. Go girls, go!
Forrás & kiemelt kép: www.udiscovermusic.com