#BackstageSztorik 3. rész - Major Eszter dalszövegíró, költő
#BackstageSztorik interjúsorozatunkban a szakma ma élő leghitelesebb, legrelevánsabb háttérembereit szólaltatjuk meg; zenészek, menedzserek, technikusok, turnémenedzserek, rádiósok, zenetévés szerkesztők, producerek, kurátorok, dalszövegírók történeteit ismerhetitek meg e beszélgetéseken keresztül. A harmadik rész alanya slágerré vált dalok szövegeinek megálmodója, gyerekeknek szóló versek és dalok szerzője, valamint előadója, Major Eszter.
Zene és írás – hogyan kerültek az életedbe és mit jelentenek számodra?
Az általános iskolában Zsoldos Béláné Ibolya néni volt az énektanárnőm, mellette sokmindenben lehetett részünk. A kamarakórus tagjaként énekversenyekre jártunk, volt, hogy menő együtteseknek vokáloztunk, vagy épp Huzella Péter és Rigó Béla vadiúj musicaljét adtuk elő az iskolanapon. Szóval nagyon hamar bekerültem a zenei közegbe, csak ennek akkor még nem fogtam fel a jelentőségét. A másik meghatározó dolog, hogy gyerekkoromtól kezdve, bármi bántott, arról verset írtam, és mellete pedig rengeteget olvastam.
A gimnáziumi magyartanárnőm pedig Imre Flóra költő volt, akire a mai napig számíthatok szakmai kérdésekben.
Egy nap Flóra feladta szorgalminak, hogy különböző antik verslábakra írjunk verset. Nagyon élveztem ezt a feladatot, hiszen végre igazi formába önthettem a gondolataimat. Később, amikor megkaptam az első dalt, amire szöveget kértek tőlem, pont ugyanezt csináltam: hallás után leírtam a hosszú és rövid szótagokat, és arra írtam egy „verset”.
Van bármilyen rituálé, amit követsz dalszövegírás közben? Hogyan készülnek a szövegek, milyen lépésekből áll ez a folyamat?
A rituálék nekem nagyon fontosak. Minden az első találkozással kezdődik: egyedül, maximálisan odafigyelve szeretem meghallgatni a demót, egy olyan pillanatban, amikor már nagyon kíváncsi vagyok rá. Ezt a kíváncsiságot időnként tudatosan kell generálni, mert általában nincs idő a dal hetekig tartó kerülgetésére. Mindig van egy előtanulmány része is a munkának, például beszélgetés az előadóval, aztán jöhet a dal megtanulása és maga, az alkotás.
Írni éjszaka szeretek a legjobban, amikor semmi és senki nem zavar, de az anyai teendők egy ideje arra kényszerítenek, hogy ott és akkor írjak, amikor éppen van egy kis szabadidőm, de olyan is van, hogy zajlik körülöttem az élet és én fejben dolgozom. Befejezni akkor szoktam egy szöveget, amikor a gyomromban jön egy jó érzés, hogy szerintem minden a helyén van. A folyamat zárásaként pedig mindig alszom rá még egyet, hogy reggel is úgy gondolom-e még, hogy készen vagyok.
Miben más ez a gyermekversek esetében?
Bár a gyerekverseket ugyanúgy felkérésre írom, mint a dalszöveget, hiszen a Napraforgó Könyvkiadónál jelennek meg a tematikus köteteim, de mégis sokkal szabadabb vagyok ebben a szerepben, mert nem köt a dallam, csak a téma. Viszont kevesebb is a támpont, mert a ritmus és az előadó személye nem segít – ebből a szempontból viszont nehezebb a versírás.
Örülök, hogy mindkét módon írhatok, mert nagyon más részemet mozgatja meg ez a kétféle alkotási folyamat, és így lett teljes az életem. Az pedig, hogy a verseim nagy részéből végül dalok születnek, a hab a tortán.
A szakma nagy része valószínűleg inkább dalszövegíróként ismer, de egy gyermekdalokra specializálódott zenekarod is van, a Major Eszter és barátai, ahol te vagy a frontember. Hogyan, miért, milyen küldetéssel alakult meg ez a formáció?
Az Évszakok leporelló sorozatom verseiből először néhány dalt készítettünk el Dusík Gábor zeneszerzővel, hogy a köteteket így is népszerűsítsük a könyvfesztiválokon, majd annyira belejöttünk, hogy két nagylemeznyi dal is született. Azok az énekesek, akiknek az elmúlt években dalszövegeket írtam és baráti kapcsolat fűz hozzájuk, pedig igent mondtak a felkérésre, hogy egy-egy dalt elénekeljenek. Így jelent meg a Holdraforgók és a Napraforgók album. Ezután úgy éreztük, hogy szeretnénk minél több gyerekkel megismeretni ezeket a szerzeményeket, így megalakult a Major Eszter és barátai zenekar Volkova Kriszti, Tarr Dávid, Winterverber Csaba és Lázár Tibor közreműködésével.
Emlékszel még, hogy milyen érzés volt előadóként először a színpadon állni azok után, hogy eddig leginkább a „háttérből” dolgoztál?
Egyszerre volt félelmetes és természetes. Szerencsére a zenekar tagjai annyira jó hatással vannak rám, hogy amikor belecsaptunk a dalokba, egy idő után már én is otthonosan éreztem magam a színpadon.
Mit tartasz az eddigi legnagyobb szakmai sikerednek?
Természetesen a szövegírói Artisjus-díjat, amelyet 2021-ben ítéltek nekem. Emelett pedig azt, ami nem mérhető díjakban: az előadóktól kapott hűséget és szeretetet, és a hallgatóktól kapott elismerést, dicséretet.
Szoktál foglalkozni az általad írt szerzemények utóéletével? Hogyan kezeled az elismeréseket és hogyan a kritikát?
Ez nagyon változó. Van, hogy egyáltalán nem jut eszembe kommenteket olvasni, de van, hogy naponta visszanézek. Nagyon feldobnak az elismerések, nagyon elgondolkodtatnak a kritikák.
Mit csinálsz akkor, amikor valamiért nem jön az ihlet? Hogyan oldod fel az alkotói blokkjaidat?
Volt ilyen az életemben néhányszor, szorongva például elég nehéz alkotni. Iyenkor akarni kell, írni mindenáron. Engem maga az alkotás húzott ki mindig a gödörből, az a semmihez sem hasonlítható folyamat, amikor megszületik a szöveg és a dal egysége. De az alkotást nem úgy kell elképzelni, hogy az ember leül, becsukja a szemét, és majd jön valahonnan a „megoldás”, hanem az ihlet erőfeszítés eredménye. És ha épp nincs mit adni, mert kicsit kiürül az ember, akkor szerintem töltekezni kell, nekem ez vált be: szép dolgokat nézni, hallgatni, olvasni, jókat beszélgetni.
Van olyan érdekes történet, amit a munkád során éltél át és valószínűleg sohasem felejtesz el?
Az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor először hallottam dalomat rádióban. Mint egy filmjelenet, olyan volt, sohasem fogom elfelejteni, és örülök, hogy anyukámmal együtt éltük át. A másik, amikor először kaptam a Hooligans-es Tóth Tibitől egy képet arról, hogy valaki magára tetováltatta az Apám egy részletét. Ez hatalmas elismerés volt számomra.
Rádió vs. streaming – tapasztalataid szerint melyik az erősebb tényező egy dal népszerűvé válása terén? Csak a hagyományos médiumok tudnak katalizátorok lenni a slágerré válásban, vagy mostmár az új, fiatalok által gyakrabban használt platformok is beleszólnak mindebbe?
Úgy látom, hogy a rádiójátszás még mindig fontos tényező, de manapság már a YouTube-on is válhat valami óriási slágerré, vagy valaki nagy sztárrá, sőt! A Nincs semmi másomat például egyik rádió sem játszotta, és úgy éreztem, hogy mégis mindenki ismeri.
Nemrég közreműködtél a Dalfutárban. Milyen volt a közös alkotási folyamat a többi zenésszel, illetve mit gondolsz a végeredményről?
Nagyon nehezen vettem rá magam erre a szereplésre, mert úgy éreztem, hogy a szövegvilág, amit én képviselek, nem illik ebbe a műsorba. Emellett az én fő erősségem az előadóval való azonosulásban rejlik, plusz hozzá vagyok szokva a tökéletesen kidolgozott demókhoz, úgyhogy teljesen a komfortzónámon kívüli volt a feladat. Viszont az alkotási folyamat, a Mary-vel való összhang és a végeredmény miatt úgy érzem, hogy megérte elvállalnom. Imádom a Léghajót, és szerencsére a Dalfutár-nézők szerint is szuper dal született.
Mi mindent tervezel 2023-ra, hol találkozhatunk még idén a munkáiddal?
Tavaly ősszel jelent meg a második nagylemezünk, a Holdraforgók, amelyet idén sok koncertre szeretnék elvinni a gyerekeknek. A Nyári-lányokkal forgatott Hógömb mellett pedig még több videóklipet is tervezünk, például Bereczki Zolival a Korcsolyázás című dalból. Júniusban, a Könyvhét alkalmából jelenik meg a következő gyerekverseskötetem, erényekről szóló versekkel.
És dalszövegekből sem lesz hiány, ezt is megígérhetem.
Kiemelt kép: Kis Krisztina